Megnyitották a II. ,,ZeneVarázslat” című képzés és hangversenyt

A ,,GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2021-ben második alkalommal szervezi meg a ,,ZeneVarázslat” című 60 órás képzést és hangversenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetségprogram támogatásával. A megnyitó koncertet 2021. május 7-én tartották a Rákóczi-főiskola Esztergom termében.

A program célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A „ZeneVarázslat” hangversenysorozat Magyarország számos településére eljutott, és sok gyermekkel kedveltette meg a klasszikus zenét és a verseket.

Fotó: Kárpátalja.ma

A rendezvény elején Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a jelenlévő 24 versenyzőt és kísérőtanáraikat.  Elmondta, hogy a programot 2021 februárjában hirdették meg, és egy hónapig várták a jelentkezőket.

Váradi Natália sok sikert kívánt a versenyzőknek és kiemelte, hogy a zene egy olyan kommunikációs eszköz, amit mindenki ért. 2021 a magyar kormány által Cziffra György emlékév, aki Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett, páratlanul tehetséges zongoraművész, aki példaként állhat az ifjú művészek előtt.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja örömét fejezte ki, hogy újra egy kulturális esemény veheti kezdetét, amely különösen nagy jelentőséggel bír a kárpátaljai magyarságra nézve.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és hangsúlyozta a tehetséges gyermekek képzésének szükségszerűségét.

A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea, Liszt Ferenc-díjas és Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész, aki online térben volt jelen. Elmondta, hogy a kárpátaljai magas zenei oktatás szinte példaértékű.

Bobály István, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola igazgatója megköszönte a szervezőknek, hogy rész vehetnek a programban.

Az előadás után kezdetét vette az igazi megmérettetés. Az eredményeket a későbbiekben közöljük.

Kárpátalja.ma