Kárpátaljai nyertesei is vannak a „Mesterek és Tanítványok” pályázatnak

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog,
ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

(Kodály Zoltán)

Október első hetében hirdették ki a „Népi Örökségünk Kiváló Mestere és Tanítványa” pályázat eredményeit, amelynek kárpátaljai résztvevői is voltak. A pályázat díjazottjainak névsora az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület honlapján jelent meg.

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület 2021 tavaszán pályázatot hirdetett néptánccal, népzenével és népi énekkel foglalkozó fiatalok és oktatóik számára. A pályázat kiírása azzal a céllal készült, hogy életkorok és szerepkörök nélkül, közös teljesítményben mutassák meg mesterek és tanítványok az évek óta végzett közös munkájuk eredményének egy szeletét. A produkciókat videofelvétel formájában kellett rögzíteni, és az előírt módon megosztani.

Az egész Kárpát-medencét felölelő megmérettetésre vállalkozott Kokas Erzsébet, Bonis Bona díjas tehetséggondozó, tanítványaival, Gyurkó Abigéllel és Páva Laurával, népi ének kategóriában. Produkciójuk címe: Jártam erdő alján! Nagydobrony gyöngyszemei Dincsér Oszkár gyűjtéséből.

A közel kétszáz kiemelkedő mester és tanítvány alkotás közül őket tartotta a szakmai zsűri kategóriájukban a legjobbnak, s a „Népi Örökségünk Kiváló Mestere és Tanítványa” címet adományozta nekik.

A versenyprodukciójukat az alábbi linken tekinthetik meg:

Cs.P.A

Kárpátalja.ma