Miniszobrot avattak Bódi László „Cipő” tiszteletére Ungváron

Bódi László szobrával bővült Ungvár miniszobrainak sora.

Bódi László “Cipő”, a népszerű rockénekes, zene- és dalszerző Ungváron született 1965. május 3-án. Születésének évfordulója alkalmából avatták fel ezen a napon az Ung partján Kolodko Mihály szobrász legújabb, az előadóművészt ábrázoló alkotását.

Fotó: Kárpátalja.ma

A 2013-ban, idejekorán elhunyt énekes, a Republic zenekar frontembere, több generáció  kedvenc zenésze volt.

− A szobor a későbbiekben akár zarándokhellyé is válhat – jegyezte meg Bódi Marica, Cipő húga, aki telefonhíváson keresztül szólalt meg a szoboravatáson − A testvérem is mindig nagy szeretettel gondolt a gyerekkorunkban Kárpátalján rokonoknál eltöltött napokra. Ezek az élmények meghatározó belső tartalékok is lehettek, melyek segítették őt a sok, sikeres dal megalkotásában.

Fotó: Kárpátalja.ma

Felszólalt a rendezvényen Fegyir Sándor turisztikai szakértő is, majd Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében Kovács Attila konzul mondott köszönetet az Armada Karpat szervezetnek támogatásáért.

− Sajnos nagyon korán távozott közülünk, ugyanakkor szellemisége és munkássága tovább él közöttünk az olyan dalok által, mint a ’67-es út, Ha itt lennél velem, Szállj el kismadár – tette hozzá a konzul.

Szlucky Eleonóra

Kárpátalja.ma