Negyven éve állítottak Színy és Vér legendájának monumentális emlékművét
Negyven évvel ezelőtt állították a mára szimbólummá vált Színy és Vér legendájának monumentális emlékművét.
Erről a Szinevéri Nemzeti Park hivatalos oldalán számoltak be július 18-án.
A szoborkompozició megalkotói kárpátaljai szobrászművészek: Ivan Brovdi és Mihajlo Szanics voltak.
A szobor magasság eléri a 13 métert, súlya körülbelül 30 tonna. Egy faragott gerenda tartja össze a két alakot formáló oszlopokat. Mindkét oszlopot toronyszerű fazsindellyel védik az időjárástól.
A szobor megalkotóit Színy és Vér legendája ihlette. A bal oldalon Vér a bajszos pásztorfiú alakja domborodik, kezében hosszú kampós pásztorbotot tart, fején kalappal, vállán egy madár ül. Előtte a földön két kis bárány, lábán bocskor, ruházatának középső részén szív alak látszik. A faragás hatterében növényi minták láthatók. A leány fején kendővel áll, vállán hosszú kabát, alul szoknyát visel, kezében könyvet tart. Lábainál egy őzike, melynek kis gidája térden szopik éppen. Feje felett galamb motívum, mely egy növényről bogyót csipeget. Mindkét alak felett Cirill betűkkel vésett nevük olvasható.
Az oszlopokat összetartó keresztgerenda mindkét oldalán, a fém rögzítések körül egy-egy faragott pecsétszerű minta látható: elöl egy halat és vízinövényeket ábrázoló minta, hátul pedig a napot faragták bele a művészek.
A szobrot 1984-ben adták át a Szinevéri-tó partján. A tó szerepel Ukrajna hét csodája között, a szoborkompozíció pedig a helyszín egyik szimbólumává vált.
Minden évben turisták ezrei keresik fel a Szinevéri-tavat.
A legenda:
Valamikor, réges-régen az e vidéket birtokló grófnak egy csodálatosan szép leánya volt. A leány káprázatosan kék szemeiben a Kárpátok tiszta égboltjának mérhetetlen kéksége tükröződött, ezért nevezték el Színynek, ami magyarul kéket jelent. Egy alkalommal, amikor a gróf a hegyi pásztorok és favágók munkáját ellenőrizte, vele tartott leánya is. Színy virágot szedett az erdei tisztáson, amikor egy pásztorsíp fülbemászó dallama ütötte meg a fülét. Lábai önkéntelenül is a zeneszó irányába vitték, s egy tisztáson megpillantotta a pásztorsípon önfeledten játszó pásztorlegényt. A legény észrevette a leányt, félbeszakítva játékát megkérdezte:
– Te ki vagy?
– Én, Színy vagyok s ezek a hegyek és erdők apám birtokai. És te, ki vagy?
– Én Vér vagyok, a gróf pásztora.
A leány megkérte a legényt, folytassa játékát. A fiú örömmel tett eleget a kérésnek, egészen alkonyatig gyönyörködött a leány a pásztorsíp csodálatos hangjában. Amikor elbúcsúztak, Színy megígérte Vérnek, hogy máskor is meglátogatja. A többszöri titkos találkozás során kapcsolatuk mély érzelmi tartalommal töltődött. A gonosz emberek irigysége határtalan volt, és a fiatalok viszonyát beárulták a grófnak. A gróf megtiltotta leányának, hogy egy rangjához méltatlan pásztorfiúval találkozzon. A legény várta a találkát Színnyel, helyette azonban a gróf szolgái érkeztek. A pásztorsípon játszó legényt észrevétlenül, hátulról közelítették meg, majd a hegyről egy nagy követ gördítettek reá. Amint a leány erről tudomást szerzett, rohant erdőkön, hegyeken át a tett színhelyére, ott átölelte a legényt eltakaró követ, és zokogott. Csak sírt és sírt, folytak a könnyei, mígnem a tisztáson egy tavat képeztek, ugyanolyan kéket, mint az ő szemei, ugyanolyan kéket, mint a Kárpátok feletti égbolt. Az emberek a tavat a szerelmesekről Szinevérnek nevezték el. (Forrás: Kárpátaljai Hírmondó)