Öregdiák-konferencia és zenésztalálkozó a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége 2015. december 3-án harmadik alkalommal szervezte meg tudományos konferenciáját „Öregdiákok – fiatal kutatók” címmel.
Rácz Béla, a szövetség elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Örömét fejezte ki az iránt, hogy sokan jelentkeztek a konferenciára és megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. Az immáron hagyománnyá vált tudományos konferencia minden évben igyekszik valami újdonsággal szolgálni a kutatni vágyóknak, idén a programpontokon kívül mindenki hozzájuthatott az előadások tömörített anyagához is, mely útmutatóul szolgálhat a pályakezdőknek, diákoknak.
Orosz Ildikó, a főiskola elnöke beszédében hangsúlyozta az élethosszig tartó kutatás, tanulás fontosságát, mivel ez vezet az értelmiségi réteg bővüléséhez, Kárpátalja magyarságának megmaradásához. A tudományos munka színterei ma már egyre jobban bővülnek, ezt mutatja a novemberben létrejött Magyar Tudományos Akadémia kárpátaljai albizottsága is, amelynek fő feladata, hogy a magyar tudományos életet szervezze Kárpátalján.
A konferencia nyitóbeszédeit dr. Fodor Gyula, dr. Molnár D. Erzsébet és dr. Vince Tímea színvonalas plenáris előadásai követték, majd az öregdiákok és PhD-hallgatók két szekcióban ismertették kutatási eredményeiket.

oregdiak_zenesztalalkozo
A konferenciát követően a hagyományokhoz hűen a zenésztalálkozó sem maradhatott el. A fellépők egytől egyig a főiskola egykori vagy jelenlegi hallgatói voltak. A fergeteges hangulatról a következő előadók gondoskodtak: a szakképzési intézet zenekara (Kovács Julcsi és Dankó Csaba), Almanach együttes, Holozsi Imre, Gyurkó Róbert, Tóth-Orosz Bettina, a főiskola együttese, azaz a Piri-G Együttes. A közel kétórás zenészprodukciókat követően a II. RF KMF Hallgatói Önkormányzata egy Mikulás-partyval várta a szórakozni vágyókat.

A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Kárpátalja.ma