Veres Péter alkotótábor

A kárpátaljai képzőművészek részére megrendezett Veres Péter alkotótábor június 25-én vette kezdetét. A program megvalósulását a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RF KMF), a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő támogatta. Témája: Beregszászi pillanatok – 2013.


Az alkotótáborba 20 kárpátaljai képzőművész jelentkezett, részben a Révész Imre Társaság, az ArtTisza és a Bereg Alkotóegyesület tagjai, valamint egyéb érdeklődő festőművészek. A résztvevők a tábor ideje alatt előadásokat hallhatnak a kárpátaljai képzőművészetről, illetve a napok nagy részét az alkotói tevékenység fogja jellemezni.
A művészeket Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II.RF KMF elnök asszonya köszöntötte. Elmondta, hogy a főiskola, mely örömmel ad otthont az alkotótábornak, mindig is lehetőséget biztosított különféle kiállításoknak, kulturális programoknak. Ahogy Kárpátalja más magyar városai, úgy Beregszász is keresztülmegy egy olyan átalakításon, mely nem tartja meg azokat a hangulati elemeket, melyek a várost naggyá tették. Ezeket a változásokat látva jött az ötlet, hogy a megmaradt motívumokat, melyek meghatározzák Beregszászt, örökítsék meg a hozzáértő művészek. A főiskolának mindig is volt egy olyan koncepciója, hogy teremteni kell egy kárpátaljai magyar képzőművészeti galériát, a Gulácsi Galériát, mely később múzeumként funkcionálna. Az alkotótábor Veres Péter festőről kapta a nevét, aki nagyban kötődött Beregszászhoz, a főiskola tanára is volt. A program méltó emléket állít neki.
A Révész Imre társaság tagjai nevében Kopriva Attila festőművész szólalt fel. Ő úgy látja, hogy a kárpátaljai magyarság kultúrájának jövője Beregszászban összpontosul. Ebben az egyik legnagyobb szerepet a főiskola játsza, mely próbálja összetartani a magyarságot, és lehetőséget ad növendékeinek, hogy formálódjanak a magyar kultúrában.
Veres Péter életét és munkásságát a vele rokoni kapcsolatban álló ifjabb Hidi Endre keramikus ismertette a képzőművészeknek. Elmondása szerint Veres Péter festő sokoldalú művész volt, többek között foglalkozott plakátfestészettel, festő építészettel is. Művészi tehetsége mellett megemlítendő őszintesége, nyitottsága, közösség összetartó ereje. Munkásságát csak az emberek iránt érzett szeretete, tisztelete múlta felül. Ezért ha őrá emlékezünk, nemcsak munkásságára, de személyiségére is gondolnunk kell. „Ha az emberek abban a szellemiségben élnének, ahogyan Veres Péter élt és gondolkodott, akkor sokkal kellemesebb lenne ez a világ.”- mondta Hidi Endre.

Kárpátalja.ma