Egy éve hunyt el Nemere István író

2024. november 15-én, 80 éves korában hunyt el Nemere István író, műfordító, eszperantista. Életében több mint nyolcszáz könyve jelent meg, és ezzel ő lett a világ legtöbb művet jegyző írója.

Nemere István 1944. november 8-án született Pécsen, de gyermekkorának és fiatalkorának egy része Veszprémhez kötődik. A város egyik legnevesebb oktatási intézményében, a Lovassy László Gimnáziumban tanult, ahol már korán megmutatkozott írói tehetsége.

Már fiatalon szenvedélyesen írt, ez a kitartás és lelkesedés később is végigkísérte életét. Pályafutása során Nemere István rendkívüli sokoldalúságot mutatott. Számos műfajban alkotott: sci-fi, krimi, történelmi regények, romantikus irodalom, de ismeretterjesztő műveket is írt. Olvasóit színes történetvezetéssel, fordulatos cselekményekkel és aktuális témák feldolgozásával nyűgözte le.

Legismertebb művei között vannak a jövő technológiai és társadalmi kihívásait boncolgató sci-fik, amelyekben az emberiség lehetséges jövőjét vetítette előre. Történelmi regényeiben a múlt eseményeit emberközelből mutatta be, míg romantikus művei a mindennapi élet szépségeit és nehézségeit tükrözték.

Nemere nemcsak írásainak mennyiségével, hanem munkamoráljával is kitűnt. Napi szinten több órát dolgozott, sokszor egyszerre több kéziraton is, miközben azt vallotta:

„Addig írok, amíg élek.”

Élete utolsó napjáig aktívan dolgozott, így vált a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb alkotójává. November 8-án Nemere István 80. születésnapját ünnepelte, ahol barátai, családja és kiadója is megemlékezett pályafutásáról. Az esemény különlegességét az adta, hogy ekkor jelent meg 800. könyve.

Boldogan és büszkén fogadta a gratulációkat, azonban születésnapja után rövidesen szívinfarktussal kórházba szállították, és november 15-én elhunyt.

Forrás: Veszprémi Napló, 2024. november 18.

Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula

Kapcsolódó: