Tárcajegyzet: tudom, hogy…

Szerző: | 2021.10.24., 13:12 | Tárcajegyzet

Illusztráció

… sokan azt sem tudják megmondani, mikor olvastak utoljára verset. Ady, Radnóti, József Attila, hogy csak a legismertebbeket és talán a legnagyobbakat soroljam. Ugye, így van? De akkor mire is jó, hogy az iskolában tanulunk róluk? De nyugalom, nem erről akarok írni. Sokkal inkább arról, hogy milyen hatással van ránk egy-egy vers.

Emlékek, emlékek törnek rám, ha József Attilát olvasok. Az édesanyámról… 36 fokos lázban égek mindig, s te nem ápolsz anyám… Kései sirató. Nem olyan rég hallhattam egy színpadról elmondva. Megérint, mindig megérint.

Dőltömre tökmag Jankók lesnek… Ady Endre… olyan, amilyen gyakran szeretnék lenni… muszáj Herkules. Ady a legütősebb, talán helyénvaló a megfogalmazásom. Szinte nincs olyan verse, ami ne ütne, sőt horzsolna. Mindig hatással van rám.

Radnóti olyan, mint egy finom bölcsészhallgató, aki látja a világ betegségét, de természetesen tenni nem tud semmit, mégis jelez felénk, hátha nekünk könnyebb elviselni a tehetetlenségünket… „

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.”

Kiszakadni a valóságból, erre valók a versek, a költészet, mert néha csak ennyire van szükségünk, hogy jobban érezzük magunkat, ha esetleg nem éreznénk jól magunkat, mert ilyen is van, biztosan.

U.i.: „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.”

erbé

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This