Tárcajegyzet: újra reggel van…

… kicsit borongós. Az a típus, amiből még akármi is lehet, verőfényes napsütés, de csapadék is. Tipikus olyan reggel, amikor a füvet már nyírni kéne, de az ember, legalábbis én, könnyen elbizonytalanodik a reggeli koffeinmentes kávéja mellett, hogy akkor most nyírjunk, vagy ne nyírjunk. Igen, vannak ilyenek, mint én is, hogy az ilyen dolgokat is szeretem megrágni százszor. Mert, ha most nyírunk, akkor ugye le lesz nyírva. De, és ugye mindig van egy de, néha több de is, a fű le lesz nyírva mindenki elégedetten szemlélheti, hogy milyen ügyes gazda vagyok, főleg a feleségem és hát, már az ókorban is tudták: „asszony boldog, nincsen gondod!” Akkor aztán megszűnik a dilemma, legalább másfél, két hétre, és felejthetjük el a fűnyírót, a kaszát és mindent, ami ezzel jár. Van idő a fűfoltokat eltüntetni a munkásnadrágból, a pólónkból, a zokninkból, a cipőnkből.

Visszatérve az elejére, az időjárás az oka a fűnyírás feletti dilemmámnak, mert, ahogy elnézem, percről percre változik, nagyon úgy látom, hogy nem lesz itt semmiféle benzinmotorok behúzása, kaszák megfenése, védőruha összekenése, nem fogom lenyírni a füvet. Hagyom, had éljen, hisz ők sem kezdenek el vegzálni engem, ha túl hosszúnak gondolják a szakállamat, és nem izzítják a szakállnyírót, hogy vágni kell, mert hosszú. Legalábbis remélem, hogy a reggeli kávéjuk szürcsölése közben nem ezen rágják magukat, mint ugye én szoktam és teszem most is.

Döntetlen.

U.I.: Különben is, a feleségem most szólt, hogy május utolsó vasárnapja, gyereknap van, pihenjünk! Ókor… hm.

Erbé

Kárpátalja.ma