A nap verse: Fodor Géza: Ebonit ének

Mikoron Orfeusz alászállt
Zendítve karzatos szivárványt

Szélhárfáján ebonit ének
Sugárzott Eurydikének
Míg végleg elnyelték az aknák
Elíziumi árnyalakját
Visszhang gyanánt hogy elidőzzön
Alvilágtáji útvesztőkön

Hollók szárnyán suhogva mélyen
Gyertyák fekete fénykörében
Delejez kimért éjszakája
Viperát lángzó kimérákra
Cerberosz krétakörterében
Kráterezve hangársötéten
Hol az iszonyú régiókban
Jáspiskövön is vérkígyó van

S fehér márványon alabástrom
Árnya készül víni a páston
Egymásból átvont, metsző fémben
Sikongó húrú pengeélen
Felcikkanó villámot ajzva
Sújtásokból lobogó rajzba
Idézve meg az éjszakán át
Riadóztató látomását

Bakkánsnők táncán kentaurok
Zabláit izzák lent a húrok
Hol kobaltkék füstben szédeleg
A reinkarnáló képzelet
Hogy szirénázó szélbe áttűz
A fölsmaragdló mélygránáttűz
Forróbb érzéssel szakadatlan
Sziklákkal átszűrt alkonyatban

Viharos holdpántok gyűrűin
Örvénylenek mágneses tűi
Forogva el a Styx vizére
Szaggató hárfa-szívverésbe
Szilánkozó fényélek alól
Eleven ametiszt-ködökben
Liliomokba öltözötten

Majd vakítóbban, mint az ében
Tovatűnt lerácsolt szemében
Széljárta tükrök iramában
Füstté lobbanó szivárványban
Éjféli napként mennydörögve
Korongolón a tűzkörökbe
Hol egy pillanatnyi végleten
Még kiragyogja a végtelen

Forrás: oszk.hu