A nap verse: Sütő Kálmán: Montázs

Onnan való vagyok én,
hol a rög az élettel összeforr.
Gyehenna mélye
dobott ki magából, sorsom megjelölte:
kezemben ekeszarva,
verítéktől vált meg az alkony,
agybomlástól éji-éjszaka.
Kettős pálya bolygó vándora,
új igékkel jöttem közétek,
hazudom a valót – szerelmesen…

Vágyaknak valója, jövőknek jövője,
mit keresek itt e hűvös tájon?
Meddig? Még meddig kell itt bujdokolni:
elűzve, viharzó vad éjszakákon?
Nekem nem kell a modem szív:
vele hinni s szeretni nem lehet…
Lelkeket jöttem venni tőletek,
cserébe adom oda telkemet.

Lehajtott fejjel járni itt vétek,
itt minden percre van mérce,
a percnek éltet égő lángja,
már a másiknak rügyfakadása
új tettekre űzi életed…
Felém szállnak feddőn, korholón
el nem végzett dolgok árnyai.
Ma vagyok… Tán kellek a mának?!
Jöjjenek már mások… Újra mások:
új időkben az új Messiások…

1992

Forrás: oszk.hu