A KMPSz és a Genius Jótékonysági Alapítvány nyári táborai – 2014
A kitöltött jelentkezési űrlapokat a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség irodájába kérjük eljuttatni (90202 Beregszász, Olga Kobiljanszka u. 17.) vagy a [email protected] e-mai címre.
1. Ének-, zene-, néptánc- és kézműves tábor
Helyszín: Tiszapéterfalva
Időpont: 2014. július 6–13.
Jelentkezési feltételek: Néptánccal vagy népzenével foglalkozó gyerekek jelentkezését várjuk. Szállás és étkezés a Tiszapéterfalvi Református Líceumban. A jelentkezők alsó korhatára 10 év. (10 éven aluli gyerekek csak felnőtt kíséretében vehetnek részt a táborban. Ebben az esetben az étkezés teljes költsége, valamint a helybérlet a kísérőt terheli.) Orvosi igazolás kötelező. Maximum 50 főt tudunk fogadni.
Jelentkezési határidő: 2014. június 30.
A tábor egy főre eső teljes önköltsége: 1300 UAH
A KMPSZ támogatásával a tábor csökkentett részvételi díja*: 500 UAH
2. Természetvédelmi Természetismereti Sátortábor
Helyszín: Nagybereg
Időpont: 2014. július 7–12.
Jelentkezési feltételek: A tábor Nagyberegen, a Református Líceum bázisán kerül megrendezésre. Olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik szeretik a természetet, valamint érdeklődnek a magyar néphagyományok iránt (rajzolás, festés, agyagozás). A jelentkezők alsó korhatára 10 év. Orvosi igazolás kötelező.
Jelentkezési határidő: 2014. június 30.
A tábor egy főre eső teljes önköltsége: 1100 UAH
A KMPSZ támogatásával a tábor csökkentett részvételi díja*: 400 UAH
3. Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor
Helyszín: Karácsfalva
Időpont: 2014. július 14–19.
Jelentkezési feltételek: A tábor Karácsfalván, a Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum bázisán kerül megrendezésre Elsősorban olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a magyar nép története, hagyománya, illetve művészete iránt. (faragás, rajzolás, festés, agyagozás). A jelentkezők alsó korhatára 10 év. Orvosi igazolás kötelező.
Jelentkezési határidő: 2014. június 30.
A tábor egy főre eső teljes önköltsége: 1000 UAH
A KMPSZ támogatásával a tábor csökkentett részvételi díja*: 400 UAH
4. Abacus Matematikatábor
Helyszín: Beregszász
Időpont: 2014. augusztus 4–9.
Jelentkezési feltételek: Matematika iránt érdeklődő tanulók jelentkezését várjuk. A jelentkezők alsó korhatára: 4 osztály. Orvosi igazolás kötelező.
Jelentkezési határidő: 2014. július 21.
A tábor egy főre eső teljes önköltsége: 1000 UAH
A KMPSZ támogatásával a tábor csökkentett részvételi díja*: 300 UAH
5. Keresztyén Balázs Olvasótábor
Helyszín: Beregszász
Időpont: 2014. augusztus 11–15.
A tábor témája: Képzelt világok, képzelt lények
Az olvasás, a próza és líra jegyében megszervezett foglalkozásokon szövegeket értelmezünk, dolgozunk fel, dramatizálunk. Olyan jelentkezőket várunk, akikhez közel áll az irodalom, az olvasás, a kreatív gondolkodás. Orvosi igazolás kötelező.
Jelentkezési feltételek: 2014. július 21.
A tábor egy főre eső teljes önköltsége: 1000 UAH
A KMPSZ támogatásával a tábor csökkentett részvételi díja*: 300 UAH
GENIUS JÓTÉKONYSÁGI ALAPÍTVÁNY TÁBORAI
6. Nagyberegi népzenei és néptánctábor
Helyszín: Nagybereg
Időpont: 2014. július 28 – augusztus 2.
Jelentkezési feltételek: A tábor Nagyberegen, a Református Líceum bázisán kerül megrendezésre. A népzene és néptánc iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését várjuk. A jelentkezők alsó korhatára 10 év.
Orvosi igazolás kötelező.
Jelentkezési határidő: 2014. július 14.
A tábor egy főre eső teljes önköltsége: 1060 UAH
A KMPSZ támogatásával a tábor csökkentett részvételi díja*: 400 UAH
7. Jankovics Mária Alkotótábor
Helyszín: Beregszász
Időpont: 2014. július 28 – augusztus 2.
Jelentkezési feltételek: Elsősorban olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik vonzódnak a képzőművészetek, festészet, szobrászat, rajz iránt. A jelentkezők alsó korhatára 10 év. Orvosi igazolás kötelező.
Jelentkezési határidő: 2014. július 14.
A tábor egy főre eső teljes önköltsége: 980 UAH
A KMPSZ támogatásával a tábor csökkentett részvételi díja*: 300 UAH