Mondd el ma: anyák napja Anya nélkül
Pici korában a gyerek nehezen engedi el az anyukát maga mellől, még a másik helyiségbe sem. Sírás van, ha elmegy a piacra, netán elutazik egy-két napra. S egyszer az ember életében eljön az a nap, amikor egy nagyon hosszú utazásra kell elengednie édesanyját.
Milyen egy anyák napja, ha nincs már Anya? Hogyan élik meg az emberek ezt a májusi ünnepet, ha hiányzik a főszereplő?
Rajkó Balázs, B mint kiváncsi youtube-csatorna megalkotója, egy éve veszítette el édesanyját:
Abban más az ilyen anyák napja, hogy a távolság közöttünk nagyon megnőtt. Eddig az otthonunk és az ő otthona között 547 kilométer volt, most pedig, ki tudja, mennyi van…
Nagyon hirtelen jött a halála, hetekig azt hittem, hogy csak egy rémálom. Nagyon észnél kellett lenni, mivel édesapám cukorbeteg, és a fél lába le van vágva. Apu nagyon rossz állapotba került. Mindig is félt attól, hogy egyedül marad, ha anyu előbb hal meg.
És már eltelt egy év, de még most se ocsúdtunk fel belőle. Pedig már megvolt a hagyatéki tárgyalás, voltunk többször otthon. De nem érzem, hogy meg tudtam volna gyászolni az ő elvesztését. Ettől tartok is.
Az anyák napját mindig azzal kezdtem korábban, hogy felhívtam, felköszöntöttem és megkérdeztem, hogy mi van vele. Tavalyelőtt, amikor még élt, anyák napjára egy virágküldő szolgálattal küldtem neki egy nagy csokrot, amely aztán nagyon sokáig megvolt.
Most sajnos nem tudok elmenni virágot vinni a sírjára, felhívni se tudom, habár a telefonszáma még megvan… De közben gyakran eszembe jut az a mondás, hogy nem a halottakat kell siratni, hanem az élőknek örülni. Ilyenkor ránézek a 17 éves lányomra.
Béres Erzsébet, hitoktató, három árván maradt gyermek nagymamája, nevelője:
Hát nem könnyű feladat felkészülni az anyák napjára, mert a gyerekek általában kezdetben visszautasították az anyák napi verseket. Az egyikben harag volt, a másikban gyász. Mind a három gyerekben másképp zajlott le az, hogy nekik nincs anyjuk. Nem csak anyák napjára, de más ünnepre sem akartak elmenni, mert azt mondták: „Láttad, mama? Mindenkinek ott volt az anyukája meg az apukája, csak az enyém nem.” Gondolkodtam, hogy mit mondjak nekik. Mi lenne az a jó, ami tetszik nekik, ami egy kicsit felrázza őket. Hát csak a hit volt az. És azt válaszoltam nekik, hogy az anyukájuk ott volt és látta őket, csak ők nem látták őt. A mennyországból nézte őket. De nagyon nehéz volt ez, még az óvodás korszakukban.
Gyakran kimegyünk a temetőbe, anyák napján is. A legkisebb fiú majdnem minden nap kibiciklizik oda. Minden nap imádkozunk a szülőkért. Megkérdeztem Istentől, hogy miért történt ez. Miért pont velünk történt ez? És ebben a kérdésben benne van az ember a maga félelmeivel és aggodalmával. De közben eljut a reményig, amely erőt és bátorságot ad. Csak Isten szeretete mutatja meg a kilátástalan helyzetben a szabadulás útját. És akkor a gyerekek számára is tudunk adni ebből a reményből. Nagyon vágynak a szeretetre. Közben megkérdezem magamtól, hogy jól, helyesen szeretem-e őket. Mint nagymama vagy mint édesanya szeretem? Mert egy nagymama engedékenyebb. Általában mindent meg akar adni az unokának abban a kis időben, amíg ott van vele. Sokan mondják, hogy milyen nehéz nekem, hogy miután felneveltem a saját három gyermekemet, most újra nevelnem kell az unokáimat. Ezek a mondatok késszúrásként érintenek, mert tulajdonképpen nem a gyerekek jelentenek gondot, hanem az az ezer dolog, amit emellett el kellett végezni. Ebben a korban, 61 éves vagyok, már nem minden megy zökkenőmentesen. Sokat foglalkoztat a 81 éves édesanyám is. Kérem az Istent, hogy még maradjon velünk, még imádkozzon értünk. Még inkább szeretném neki viszonozni azt a sok jót, amit tett értünk. Ami a legnagyobb örökség, amit tőle kaptunk, az a hit. Ettől nagyobb örökség nincs. Olyan, mintha a mi szüleink hite megvilágítaná a mi lelkünket. Ugyanezt szeretném átadni a gyerekeknek.
Anyák napjára mindig készülnek. A hűtőre éppen kerül egy rajz. Mindig kapok ajándékot és mindig úgy készülnek, hogy én még ágyban vagyok. Ők nagyapával kimennek, leszedik a virágot és ezután felköszöntenek. Igyekeznek, hogy akkorra le legyen főzve a kávé. Nagyon szép szavakat kapok tőlük. Dávid azt mondta tavaly, hogy Te vagy a legjobb Anyamama. Egy-egy ilyen alkalommal úgy érzem, hogy talán valamit mégis csak jól csinálok.
Bárdos István, tanár, édesanyja anyák napján hunyt el néhány évvel ezelőtt:
Mély érzelmek szakadnak fel, amikor a saját családomra, létemre, édesanyámra gondolok, hiszen édesapám hamar meghalt, mindössze tíz éves voltam, testvéreim nyolc és hat. Édesanyám mindvégig egyedül nevelt bennünket. Azt mondta, hogyha férjhez menne, az nem olyan apa lenne, mint az igazi édesapánk.
Amikor az édesanyákra gondolok így anyák napján, akkor elém jönnek azok az érzelmek, amit egy édesanya érezhet. Egy anya útja szélesebb skálán mozog, mint egy édesapáé. Egy édesanyában megvan ez a várakozás, aztán az öröm, hogy felsírt, majd a megkönnyebbülés. A féltés is végig kíséri egy édesanya életét, még akkor is, amikor a gyerekek kirepültek.
Egy gyermeknek az édesanyja, mindig az édesanyja marad. Az, hogy egy szülő halála után mit érez az ember az attól is függ, hogy milyen kapcsolatban voltak addig. Egy virágárus azt írta ki reklámként, hogy virágot még életében vigyél neki. Mert ha az ember úgy veszíti el a szülőjét, hogy tehetett volna többet is érte, amíg élt, például nem engesztelődtek ki, nem látogatta, akkor biztosan nehezebb a búcsúzás.
Még mindig egészségesebb dolog, ha a gyerek temeti a szülőt, mint fordítva. Azt hiszem, ez is egy ajándék. Minél hosszabb egy szülő élete, annál nagyobb ajándék. Én nem érzem úgy, hogy ne tettem meg volna érte mindent erőmhöz képest, tehát nincs lelkiismeret-furdalásom. Ápolásából, amennyire egy fiúgyermek kiveheti a részét, kivettem. Nem egy hirtelen halál volt, hanem egy betegség következménye. Pont a vasárnapi, anyák napi mise után látogattam meg. Még az utolsó lélegzetvételénél ott lehettem. Persze ezek fájdalmas dolgok, de Isten akaratában megnyugodva engedtem el őt. Azt szoktam mondani, hogy előre ment helyet készíteni nekünk. Ez erősít engem is ebben az életben. Van, aki itthon vár, de van, aki az égi hazában vár.
A szeretetet nem fogja tudni kiirtani az édesanya szívéből semmi. Ehhez az is kell, hogy legyenek mintái a gyereknek, illetve elég felnőtt legyen ahhoz, hogy tudja értékelni a gyermekáldást, az emberi életet és ne legyen olyan környezete, amely megpróbálja kipusztítani ezt a szívéből az önmegvalósítás meg a sok pénz ideológiájával. Egy gyermeknek a nevetése az többet ér, azt nem lehet pénzzel mérni. Amikor látják az emberek, hogy sok gyerekkel utazik, sétál valaki, vagy labdáznak, játszanak, akkor arra gondolnak, hogy milyen jó neki, pedig ez az út mindenki előtt nyitva van. Nem úgy születik egy gyerek, hogy rögtön 14-16 éves lesz, hanem végig kell járni azt az utat. Az édesapáknak és az édesanyáknak még inkább hosszabb idő kell, míg apává vagy anyává válnak. Egy édesanya másképp készül fel, több ideje van, hiszen testéből vétetik a gyermek, és onnantól kezdve örökké a magáénak érzi.
Bunda Fehér Rita