Régi tárgyak: a perzselővilla

Disznóvágásra készülünk. Télen van ennek az ideje. Általában mi januárra időzítjük, és egy jó hideg napra tervezzük a disznó leölését. Számos eszköz, több napi előkészület és tervezés szükséges ahhoz, hogy az állat leszúrásától kezdve a szétszedésen át feldolgozzuk az egészet.

Gyermekkoromban szinte minden szomszédban volt disznóól, legalább két levágni való disznóval. Tél idején, főként karácsony közeledtével, vagy a januári hideg napokon kora reggelenként gyakran lehetett hallani a disznók visítását és a perzselést. Gyermekkorom emlékei között a gázperzselő hangja bukkan fel. Viszont ha még régebbre megyünk vissza, tudnunk kell, hogy hagyományosan szalmával perzseltek. A disznó testét beborították a szalmával, meggyújtották, és egy vasvillával, nevezetesen perzselővillával folyamatosan igazgatták az égő szalmát, hogy minden részén arányosan perzselődjék. Ezt egészen addig végezték, amíg a disznó bőre pirosas színűvé nem vált.

A perzselővillának nyelét fából készítették, a vége pedig kissé görbített kovácsoltvas villa volt. A villa a hentes eszköztárához tartozott a disznófogó kötéllel együtt.

Disznóvágáskor megvoltak a tipikusan férfi vagy női munkák. A perzselés férfimunka volt. A nők ilyenkor a konyhában tevékenykedtek. Egyes helyeken úgy tartották, hogy a terhes asszony a perzselés közelébe se menjen, ne lépjen a disznóperzselésbe, mert a gyermeke szőrös lesz. Így óvakodtak is ettől.

Disznótorokat napjainkban egyre kevesebben tartanak. Az üzletek által kínált hús egész évre fedezi a család szükségleteit. Pedig régen, nagyszüleink idejében a disznóvágással biztosították a család egész éves hús- és zsiradékkészletét füstölt húsok, kolbászok, tepertő, illetve zsír formájában. A vásárlás talán egyszerűbbnek tűnik. A rend kedvéért azonban mégis vágunk egy disznót!

KOVÁCS ERZSÉBET:

Egy disznótorunk (Részlet)

Már megszúrták, szaladva visz anyám,

Egy csuprot a vérének.

Lobogó tűz mellett sürögnek-forognak,

Tüzesedik a perzselő villa,

Rakjuk a kistüzet, hadd legyen jó tüzes,

Fülét, körmét a hentes ezzel tisztítja.

Mikor megperzselik, szépen megtisztítják,

Levágják lábait, aztán tálat kérnek,

Szalad Bandi, már hozza is

A karikapecsenyének…

Gál Adél

Kárpátalja.ma