Hegedű a Titanicról
A Titanic katasztrófa egyik hőse Wallace Hartley volt, aki az utolsó pillanatig zenélt. Hegedűjét testére rögzítette, így találták meg. Most egy padlásról került elő az értékes darab.
A Titanic katasztrófa egyik hőse Wallace Hartley volt, aki az utolsó pillanatig zenélt. Hegedűjét testére rögzítette, így találták meg. Most egy padlásról került elő az értékes darab.
A Kereskedelmi Világszervezet július 11-én tartja soron következő ülését, amelyen a külföldi autók ukrajnai forgalmazásáról, illetve annak vámtarifáiról is tárgyalnak majd.
Újra megemelnék a nyugdíjkorhatárt – söpört végig az értesülés nemrég az ukrajnai médián.
A magyar hősök emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek.
A Versünnep Alapítvány, és a Bánffy György Kulturális Szalon meghirdeti a VERSÜNNEP 2014 Vers- és prózamondó fesztivált, a „2014 a Család Európai Éve” és az I. világháború kitörésének 100. évfordulójának jegyében két kategóriában:
Október 19-én tartják Sándor István vértanú szalézi szerzetes boldoggá avatási szertartását a budapesti Szent István-bazilikában – jelentette be Ábrahám Béla, a szalézi szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Május 7-én és 8-án befejeződött a Középkori templomok útja nemzetközi projekt. Ez a tematikus útvonal Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Kárpátalja és a romániai Szatmár megye valaha egy régióhoz tartozó középkori templomaival ismerteti meg az érdeklődőket. A projekt záróeseményét Magyarországon rendezték.
Kínába látogat a jövő héten Kirill pátriárka: ő az első orosz ortodox egyházfő, aki hivatalos látogatást tesz az országban – jelentette az ázsiai katolikus hírekkel foglalkozó honlap, az ucanews.
Év végéig elkészül a 112-es számon hívható egységes segélyhívó rendszer, az ESR-112 – jelentette be Lucza Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkárságának főosztályvezetője szerdán, a témában tartott sajtótájékoztatón.
A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-jén tartandó ünnepség, hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni.
End of content
End of content