Ukrajna is felfüggesztette a sertéstermékek importját Belgiumból
Az afrikai sertéspesti miatt tizenegy Európai Unión kívüli ország függesztette fel a sertéshús importját Belgiumból – közölte a Le Soir című belga napilap szerdán.
Az afrikai sertéspesti miatt tizenegy Európai Unión kívüli ország függesztette fel a sertéshús importját Belgiumból – közölte a Le Soir című belga napilap szerdán.
„…egy lélekkel és egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját” – olvashatjuk Pál apostolnak A rómaiakhoz írt levelében.
Közel 90 ezer négyzetkilométerrel csökkent a világ őserdeinek területe 2014 és 2016 között, ami húsz százalékkal gyorsabb ütemű pusztulást jelent az előző tíz évhez képest. A műholdas felvételek tanúsága szerint az erdőirtás megfékezésére irányuló több évtizedes erőfeszítések ellenére a világ háborítatlan őserdőinek csaknem tíz százaléka pusztulásnak indult, vagy egyszerűen a fakivágás áldozatává vált az ezredforduló…
A Rahói járásban a Kaszó-patak tiszai torkolatánál fekszik Lonka települése. A ruszin falu már a középkorban is ismert volt, hiszen aranymosással foglalkoztak a környező patakokban.
A világ természetvédelmi területeinek egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, és a legtöbb terület védelme nem éri el valódi célját – állapította meg egy a Science tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány.
A kihalás szélére sodorja a korhadt fát fogyasztó bogarak egy részét a fák eltűnése szerte Európában – figyelmeztet új jelentésében a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).
Rafajnaújfalu Beregszásztól körülbelül 30 km-re található kis község. Zápszonyt elhagyva körülbelül hét kilométert kell még megtennünk, hogy elérjük a települést. Az út nagyobb része egy csodálatos tölgyerdőn keresztül vezet. Kátyús, olykor aránylag jónak mondható aszfaltút váltogatja egymást, mire elérjük a falutáblát.
Az ENSZ, a WWF és az Eurac Research szerdán publikált jelentésében arra figyelmeztet, hogy az illegális fakitermelés, a kaviárkereskedelem, a vadon élő madarak tömeges pusztítása, valamint a medvékre, farkasokra és hiúzokra irányuló orvvadászat súlyosan veszélyezteti a 15 európai országon átívelő Duna-Kárpát régió élővilágát és biológiai sokféleségét.
Továbbra sem csökkent Kárpátalján az erdőirtás mértéke. Számos esetben érnek tetten a rend őrei olyan személyeket, akik illegális fakitermeléssel, szállítással foglalkoznak.
Az Ukrán-Kárpátok állatvilága a folyamatos orvvadászat miatt az utóbbi években jócskán megcsappant. A felelőtlen vadászat következtében egyre kevesebb szarvas, őz, farkas, vaddisznó vagy hiúz látható vidékünk erdeiben, melyek területe szintén jócskán csökkent az illegális fakitermelések miatt.
End of content
End of content