Akikre büszkék lehetünk… Interjú Kormos Krisztinával

Mostani beszélgetőtársunk, Kormos Krisztina Nagyszőlősön született s él mind a mai napig.

A Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola befejezése után 1998-ban felvételt nyert a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, ahol angol-történelem szakon diplomázott – mondhatni, az elsők között. Több mint egy évtizede gyakorolja pedagógusi hivatását. Elhivatottsága cseppet sem kopott az évek során, ma is ugyanazzal a hévvel tanít, nevel, mint a kezdetekkor. Az oktatás mellett, mely teljesen kitölti életét, csak egy hobbija van: a családja.

– Mindig is a pedagógusi pályára készült?
– Nem készültem mindig tanárnak. Gyerekkoromban minden hónapban más akartam lenni, ám a sors úgy hozta, hogy végül tanár lettem. Mikor a főiskolára felvételiztem, azt gondoltam, nem tudnék tanítani, mivel tudtam, hogy én milyen diák voltam, s nem tartoztam a legszófogadóbbak közé. Azonban a főiskola öt éve alatt részt vettünk különböző pedagógiai gyakorlatokon. A tanulás mellett pedig Verbőcön tanítottam, s így fokozatosan megismerkedtem a pálya szépségeivel. Ma már nem is tudnám elképzelni magam másként, csak tanárként. Nagyon elégedett és boldog vagyok, hogy végül ezt a szakmát választottam. Örül a lelkem, mikor sikereket érnek el a gyerekek, akiket én taníthatok.

– Miért választotta a főiskolát, és épp ezt a szakpárt?
– Elsősorban azért választottam a beregszászi főiskolát, mert magyar nyelven tanulhattam meg azt, amit szeretek. Lehet, hogy nem lettek volna nehézségeim más főiskolán vagy egyetemen sem, de a magyar közel áll az ember szívéhez. Én magyar ajkú családban nőttem fel, így a magyar szempont elsődleges volt. Emellett a tanintézmény olyan tudást, szakmai hátteret biztosított, amelyet kamatoztatni tudok. Ráadásként megadta azt a pluszt, hogy még büszkébb lehessek arra, hogy magyar vagyok, és magyarul tanulhatok.
Az angol mint világnyelv nagyon fontos. Már a nagyszőlősi tanáraim megkedveltették velem ezt a nyelvet. Igyekszünk a gyerekeket is úgy oktatni, hogy az angolt ne kényszerből tanulják, hanem azért, hogy érvényesülni tudjanak. A történelem pedig az egyik legszebb tantárgy, amelyről csak mesélni lehet.

– Hogyan emlékszik vissza a főiskolás évekre, tanárokra?
– Nagyon sok kellemes emlék fűz ahhoz az öt évhez, amelyet a Rákóczi-főiskolán tölthettem. A tanárok végtelenül kedvesek, okosak, intelligensek, sok jót tanultam tőlük. Név szerint nem tudnám megnevezni, hogy kik voltak a kedvenc előadóim, mert nem akarok senkit sem megbántani azzal, hogy esetleg kihagyom a felsorolásból. Szép évek voltak. Ha még egyszer kezdhetném, újra ide felvételiznék. A diákjaimat is igyekszem arra buzdítani, hogy a mi főiskolánkat válasszák továbbtanulásuk céljából.

– A főiskola elvégzése után hogyan alakult az élete?
– Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a diplomát követően munkát is kaptam az alma materemben, a nagyszőlősi középiskolában. Itt magyar környezetben taníthatok, amit nagyon szeretek. Tizenhárom éve vagyok pedagógus kisebb-nagyobb megszakításokkal a gyerekeim születése miatt, de mindig visszahúzott a szívem a hivatásomhoz. Angolt tanítok az első, illetve az 5–11. osztályokban. Lényegesen különbözik a kettő, mindegyiknek megvannak a nehézségei. Az elsősöknél főként az, hogy le kell kötni a gyerekek figyelmét. Próbálom játékok közben átadni az ismereteket. Sokszor otthon a gyerekeimmel gyakorlom, hogyan is működik majd az első osztályban egy-egy vers vagy dal. Érdekes egymás utáni órákon tanítani az első és a tizenegyedik osztályban. Gyorsan kell váltanom úgy lelkileg, mint szellemileg. A 11. osztályban nem játszhatok, ott komolyabb témáink, feladataink vannak. A tananyagot úgy kell átadnom, hogy a diákok megértsék, szeressék azt, és legalább 70 százalékban emlékezzenek rá.

– Ön szerint mi a pedagógusok feladata?
– A pedagógus feladata, hogy jóra nevelje a gyermekeket. Buzdítsa, alakítgassa jellemvonásaikat, hogy a mai világban meg tudjanak maradni jónak és embernek. Ezért próbáljuk mi, pedagógusok a gyerekekben kialakítani a jó érzéket, a szépérzéket és a tanulási kedvet.