Kárpátalja anno: Beregszász: a Szent Jobb fogadása

1939. május 14-én zászlódíszbe öltözött a vasútállomás. Itt fogadták ugyanis a város vezetői, több ezer beregszászi a Szent Jobbot szállító „aranyvonatot”. A körmenet a Szent Jobbal az élén elhaladt a Széchenyi utca elején emelt díszkapu alatt, végighaladt a város központján, majd a Rákóczi-térre érkezett, ahol díszemelvényre helyezték. A hűvös, esős idő ellenére sok ezer ember jött el, hogy legalább egy pillantást vessen a szent ereklyére. (A karpatszallas.net alapján)
1938. május 31-én indult első útjára és 1942-ben fejezte be országlását a Szent Jobb.
Az Aranyvonat által érintett állomásokat feldíszítették, a vármegyék határán hivatalos fogadóbizottság várta a vonat érkezését és így kísérték be az ünnepi díszbe öltöztetett állomásokra, ahol a lakosság körmenetben vonult ki az állomásra. A püspöki székvárosokban egy éjszakát, a városokban pár órát, közbenső állomásokon pár percet tartózkodott a Szent Jobb.
Megállás után kinyitották az üvegfalat, leeresztették a lépcsőt és ereklyetartóval együtt 4 vagy 8 pap vállon hordozható baldachinra emelte az ereklyét. Az őrség felsorakozott és a parancsnok a Szent Jobb előtt indult el, őt követte a Szent Jobbot hordozó papok csoportja, mögöttük a Szent Jobb őre, két oldalról pedig a Koronaőrök zárták az alakzatot. Őket követhették a főméltóságok és az ünneplő tömeg.
Az ünnepi fogadóbizottság (főispán, alispán, polgármester, megyéspüspök, papság) a felsorakozott díszszázad, a katonai zenekar és az ünneplő lakosság már előre várta Szent István jobbját.
A hivatalos fogadóbeszédet a város vezetése végezte, a papság főpapi szent mise keretében üdvözölte az ereklyét a város főterén.
Ahol nem állt meg az Aranyvonat, ott megfelelő sebességre lassított, a lakosság pedig térden állva köszöntötte a Szent Jobbot.
 Urbányi Vilmos és Marton Lajos tervei alapján készült a kocsi, mely 4 hónap megfeszített munkájával készült el az igényeknek megfelelően. 
Forrás: www.koronaorseg.hu