Kárpátalja anno: Szini Péter kárpátaljai tanító, író

Szerző: | 2020.10.22., 15:18 | Kárpátalja anno

A Debreczeni Reggeli Újság szerkesztősége: Ady Endre, Zoltai Lajos, Tar Zoltán, Szini Péter, Drumár János, Fittler Jenő újságírók és Fazekas szedő. (Fotó: www.mandadb.hu)

Szini Péter író, tanító életének jelentős részét Kárpátalján töltötte.

A Bereg vármegyei Kislónyán látta meg a napvilágot 1860. november 24-én. Iskoláit Munkácson kezdte és 1880-ban Sárospatakon végezte. 1881-ben Makkosjánosiban lakott, ahonnan Beregsurányba, majd Hetébe rendelték tanítónak. Hét évet töltött itt, majd Fornos község tanítója lett. Egy év múlva pedig áthelyezték Beregszász-Végardó iskolájába.

Később Debrecenben volt tanító, ahol tüdővész okozta betegsége miatt 1904-ben nyugalmazták. Itt hunyt el 1906. december 9-én.

Tanítói pályafutása mellett íróként is jeleskedett. Első költeménye 1877-ben jelent meg a Képes Hetilapban. 1878-tól munkatársa volt a Gömör-Kishontnak. Szerzeményei megjelenteka Budapest, a Gondűző, a Képes Családi Lapok, a Hirmondó, a Magyar Lap, a Kis Ujság, a Bereg, a Munkács, a Mátyás Diák, a Munkács és Vidéke, a Szabolcsmegyei Közlöny, az Urambátyám, a Budapesti Napló, a Szabolcsi Szabadsajtó, a Szatmár és Vidéke, a Szamos, a Felső Magyarország, a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Ujság, a Nép Zászlója, a Magyar Géniusz, a Hasznos Mulattató lapokban. 1885-ben ifjúsági színművével,1888-ban A tékozló fiú című elbeszélésével nyert pályadíjat. Állandó munkatársa volt a Magyar Nyelvőrnek és a Beregmegyei Tanügynek.

Ha meghalok… című verse az Bereg című hetilap 1893. október 22-i kiadványában jelent meg.

Mi lesz, hogyha én meghalok?…

A föld vígan forog tovább;

Ragyogó nap sem ölti fel

Miattam a gyászos ruhát,

Megzendül a bus zsolozsma

Békén nyugvó testem felett;

Beszél a pap egyről-másról…

S a feledés sirba temet.

Kék lesz az ég továbbra is,

Boltozatán csillag ragyog;

Lesznek csábos kis menyecskék,

Rózsaarczu szép angyalok:

Lesz tél, tavasz, nyár s hideg ősz,

Letépi a falevelet…

Én aluszom kihűlt szívvel:

A feledés sirba temet!

Emlegetnek barátaim:

»Jó bolond volt!« – így beszélnek –

»Szerette a barátságot,

Mulattató vendégséget.

Jó barát volt!… No, de vége !…

Hogyha meghalt, már nem lehet!«…

És kitörlik kebelükből

Mindörökre emlékemet.

Majd a »Bereg«, vagy a »Munkács«

A jó népnek hírül adja;

Hogy kialudt életlámpám

S magához vett az ég Atyja.

»Hát ha meghalt, Isten neki!«

Ezt mondják rá az emberek.

Én aluszom kihűlt szívvel:

Megmukkanni dehogy merek!

Hát a jó nép, melynek okos

Csemetéit nevelgettem

Mit mond rólam ?… »Hát csakugyan

Meghalt?… Beh jól tette, lelkem!

Kifirkálta az újságba

A mit tettünk, sok bolondot!«

S én aluszom kihűlt szívvel:

A rúgásra szót sem mondok!

Csak a kedves kis családom

Emlékszik jó szívvel rólam,

Kinek édes ápolója,

Kenyért-nyujtó atyja voltam.

Elmondják ők, ha megszólnak

A kőszívű rossz emberek:

»Ne bántsátok, hadd pihenjen!

Jó szive volt, mert — szeretett.«

Marosi Anita
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This