Kárpátalja anno: üdvözlet Munkácshoz – vers 1884-ből
A Budapesti Hírlap 1884. július 9-i számában jelent meg Ifj. Ábrányi Kornél Üdvözlet Munkácshoz című verse.
Ifj. Ábrányi Kornél 1849–1913) budapesti író, politikus már korán, 17 éves korától írt verseket, cikkeket. 1887–1894. között a Pesti Napló főszerkesztője volt. Tagja volt a Kisfaludy- és a Petőfi-Társaságnak. Számos írása jelent meg a korabeli lapokban, valamint Edmund párbaja (1880), Régi és új nemesek (1881), Melyik erősebb (1882), Egy modern apostol (1882), Egy férj filozófiája (1883) címekkel jelentek meg regényei.
Üdvözlet Munkácshoz
Kárpátok alján, Árpád látta hely,
Munkács, köszöntünk, mi, a munka népe!
Honfoglalás első tanúja, téged,
Mi, az utolsók, a kik e hazában
Hont foglalánk. – Te ezredéves őrszem,
A múltba néző, s tűnő századok
Lépésit hallgató: mi, a jövőnek
Kőművesi, kik drága ősi nyelvünk
Zenéjével építünk falakat
(Mint Athén épült) egy uj ezredévnek,
Köszöntünk, Munkács, észak hajnala,
Keletről jött nap útja dél felé!
Első magyar szó itt nyerő csodás
Visszhangul e jós igéket: „erre jertek
Hazát keresni! Itt van az a föld,
Mely népét várja! Itt van az a föld,
Mely tejjel mézzel foly, de vérrel, könnyel
Kell meglocsolni, hogy magyar maradjon –
És folyt a vér, a könny egy ezredévig.
Oh! mennyi minden halhatatlan emlék
Vonul itt láthatatlan zajjal át.
Mint erdőzúgás! Ősi istenünk,
Ki bár elhagyva, sohasem hagyott el,
Itt hallgatá az első háladalt:
És a szabadság istennőjeként
Itt tanitá szégyellni önzaját
A rabbilincsnek Zrínyi Ilona.
S a szírt kövéből, melyre egykor Árpád
Pihenve ült, itt készült tán a fal,
Mely börtöne lett Rákóczi özvegyének.
Oh! Munkács, köveid, bár azokon
Nincs felírás, lásd, többet mondanak,
Mint mennyit irt lapokról szem leolvas.
S hát még ha e kövekből egykoron
E helyt is templom épül, a művészet
S a nemzet éltető nyelv temploma:
Még akkor mennyit fognak mondani!
Ezt hallva majd Hadúr, ki itt borong,
Ki itt bolyong, oltárait keresve, –
Ezt hallva majd Hadúr is leteszi kardját,
Mert nem kell immár több se vér, se könny.
A nyelv, melyből évezred lelke szól,
Kardnál erősben, pajzsnál biztosabban
Megvédi már s fenntartja a magyart.
Kárpátok alján Árpád látta hely,
Munkács, köszöntünk mi, a munka népe!
A kegyelet zarándokmezbe jő,
A múlt előtt, hogy térdet hajtson itt,
De itt a múlt nem koporsóban alvó
Halottja a jelennek, oh nem az!
Egy örökifjú dajka, ki üde
Emlőivel táplálja a jövőt.
Egy ezredév előtt, Munkács, belőled
Indult e faj ki s hódított hazát.
Egy ezredév után Munkácsi jött,
Belőled indult s hódított világot.
Haladj tovább is igy te, ősi város,
Maradj tovább is észak hajnala!
És mindig ébressz és munkára küldj,
Munkálva vélük, újabb nemzedéket,
S ne lankadj, míg csak a Kárpátok alja
Köröskörül mást nem hall, csak magyar szót.
Akkor pihenj te csak, ki harcoló
Ősöknek első pihenője voltál,
S tarts akkor újra oly nagy áldomást,
Minőt csak őseink tarthattak egykor,
Midőn e földre léptek s érezék,
Hogy az egész világon e kívül
Nincsen számukra hely!
A fenti felvétel 1914-ben készült Munkácson.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma