Kárpátalja anno: zsidó köszörűs Munkácson

A héber mlachá szó munkát jelent, amelyből a bécsi argó közvetítésével keletkezett a magyar köznyelvből jól ismert meló.
A Talmud szinte kötelező erővel előírja: az apa tanítsa mesterségre a fiait, hogy ezáltal megélhetésüket előre biztosítsa. Joszéf Káró, a zsidó vallástörvénykönyv, a Sulchan Aruch szerzője (a XVI. században) az órásmesterséget véli a legjobbnak, mert annak titkaiba a közönséges halandó nem tud egykönnyen betekinteni. Ilyen volt később az autószerelés, manapság pedig a számítógépes szakma.
Számos zsidó családnév az ősök mesterségének nevéből ered. Így például a Glaser, Glasner, Scheiber nevek az üveges, a Diamant, Brüll, Silber, Silberstein, Gold, Goldstein, Goldschmied, Goldzieher nevek az ékszerész-aranyozó, a Seifert a szappanos, a Fleischer, Fleischmann a húsos, a Fischer, Fischmann a halas, az Eisner, Eisenberg, Schmidt nevek pedig a patkoló kovács szakmák emlékét őrzik.
Az első magyarországi (méghozzá magyar nyelvű!) zsidó családnév egy XIII. századi oklevélben maradt fenn: az illető a Farkas névre hallgatott. A legtöbben csak a XVIII. század végén nyerték el családi nevüket, amikor II. József a németesítés érdekében arra kötelezte a hazai zsidókat, hogy német családneveket vegyenek fel. Egyesek persze már akkor is viseltek ilyen nevet: a már említett szakmai eredetű név mellett voltak cégér-nevek — ezeket a tulajdonukban levő bolt vagy műhely emblémájáról nyerték. Ilyenek például az Elefánt, a Grünhut (= zöld kalap), a Hahn (= kakas) és a közismert Rotschild (= vörös ernyő) családnevek. Voltak családok, akiket valamely ismert ősük személyneve nyomán szólítottak: Wolf, Wolfner (a héber Zeév = farkas), Löw, Lőwy, Löwenberg (Arjé = oroszlán), Beer, Bermann (Dov = medve)…
Nem keveseknek származási helyük határozta meg nevüket, például Ofner (= budai), Pressburger (= pozsonyi). A Pick családnév valójában nem más, mint Pécs német nevének, Fünfkirchennek, az Asch (Ascher, Aschner) pedig Kismarton (németül Eisenstadt) héber kezdőbetűinek rövidítése.
A legtöbb zsidónak az 1780-as években a falusi jegyző adott családi nevet. Ha az illetőnek volt pénze, a jegyző szépen hangzó fantázianevet is elfogadott (pl. Grünfeld = zöld mező, Birnbaum = körtefa, Rosenberg = rózsahegyi, Lilienthal = liliomvölgyi stb.), ha nem, egyszerűen Kleinként, Grossként, Braunként, Blauként stb. írta be őket a hivatalos okmányba.
Az ügyesebbek persze megőrizhették eredeti héber nevüket (Kohn, Kahán, Halévi, Szegal), vagy éppenséggel — a jegyzőt félrevezetve olyan német nevet választottak, amelyek valójában rövidített héber nevek. Ilyen például a Katz (németül macska, ám héberül kohén cedek = igaz pap), a Bach (patak, s ugyanakkor ben Chájim = Chájim fia).
Több zsidó család visel mindmáig igen előkelő (német hangzású) családnevet: Kaiser, König, Herzog, Graf, Baron, Dux, Dukesz, Dukát. Valójában ezek úgy jöttek létre, hogy őseik a császár/király, a herceg, a gróf, a báró vagy a vezér zsidói (bérlői, illetve hitelezői) voltak: Herzog’s Jude, Graf’s Jude stb.
Forrás: zsido.hu