Kárpátaljai portré: interjú Pálfy István festőművésszel és grafikussal

Szerző: | 2016.04.24., 15:39 | Kárpátaljai portré

Pálfy István

Pálfy István „Putyu” nívódíjas festőművész, grafikus 1951-ben született Ungváron. 1970-ben végzett az ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában. 1991–1994 között alapítója és választott titkára volt a Kárpátaljai Magyar Képző- és Ipaművészek Révész Imre Társaságának. 1993-tól 1995-ig a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának választmányi tagja. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) a tagja. 1994 óta Magyarországon él feleségével, az ugyancsak festőművész Pálfy Juliannával.

– Önéletrajzában azt írja, hogy nyolcévesen már kiállításon szerepelt egy képe, de Albert Flórián akart lenni. Végül mi döntött a művészet javára a labdarúgással szemben?

– A véletlen, meg talán több tehetségem volt a rajzoláshoz és a festészethez.

– A szakközépiskola elvégzése után sok helyen dolgozott. Volt belsőépítész, plakátfestő, kirakatrendező, dísztárgykészítő stb. A festészethez talán a plakátfestő áll a legközelebb. Milyen volt a Szovjetunióban festőművésznek lenni? Egyértelmű, hogy a hatalom, mint az élet minden területén, a művészetben is megszabta az irányt. Hogy tudta ezt kijátszani?

– Kényszerpályán kellett mozognom. 23 évesen én lehettem volna a Szovjetunió Művészeti Alapjának megyei legfiatalabb tagja, de a jelölést az akkori elnök, egy szovjet partizán-fafaragó, megakadályozta, azzal az indokkal, hogy, idézem: „Miért vegyük fel? Nincs elég saját gyermekünk?” – utalva magyar származásomra. Ezek után tudtam, hogy itt én már nem rúghatok labdába.

– Milyen tárlatokon tudta megmutatni a munkáit a nagyközönségnek?

– Több mint 150 kiállításon vettem részt, ebből kb. negyven önálló, zömében Magyarországon, Budapesten legalább ötvenszer. De állítottam már ki Németországban, Ausztriában, Szlovákiában és természetesen Ukrajnában is.

– Dali, Miro, Bosch és Csontváry képei voltak önre nagy hatással. Tarczy Péter újságíró így ír: „Pálfy művészete Yves Tanguy, Max Ernst, Miro, Dali, Picasso, Würtz Ádám, Bornemissza László munkásságával rokonítható, mondhatjuk, reinkarnációja egy olyan képzeletszülte, tudatunk mélyén rejtőző világnak, amely ecsetje nyomán válik láthatóvá.” Ön hogy jellemezné a festészetét, melyik stílus, irányzat áll önhöz a legközelebb?

– A groteszk szürrealizmus és posztmodern stílus talán, ami a legjellemzőbb a munkáimra, de otthonosan mozgok a grafikában is. Tagja vagyok a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztálynak, ugyanis karikatúrákkal is foglalkozom.

– Faludy Judit a kárpátaljai magyar „posztmodern szürrealizmus” képviselőjeként említette, Tarczy Andor a magyar szürrealista festészet markáns képviselőjeként tartja számon. Jó az, ha egy művészembert megpróbálnak beskatulyázni, felcímkézni, hiszen a művészi szabadság túlmutat minden műfajon, izmuson, ledönt minden korlátot és szabályt?

– Nem jó, de nem zavar. Én csinálom a dolgomat, az ítészek megítélik, ha úgy tetszik, beskatulyáznak. Ettől még nem fog megváltozni semmi. Egyébként a fent említett, általam tisztelt ítészeknek csak köszönettel tartozom.

– 1991-ben alapító tagja volt a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának, 1994-ig a titkári posztot is betöltötte. Tartja még a kapcsolatot a hazai kollégákkal, pályatársakkal?

– Régen volt. Ez már csak a történelem része.

– Festményei, mint ahogy említette, eljutottak már a világ számos városának kiállító termeibe: Altshausen, Koppenhága, Budapest, Bécs, Rosenheim, Szentendre, Győr, Sopron, Pécs, Szeged, Karcag, Szigetvár, Bicske, Kőszeg, Szigetszentmiklós, Ungvár, hogy csak néhányat említsek. Az áttelepülése óta volt-e tárlata Kárpátalján?

– Nem. Nem hívnak. De a többi áttelepült kárpátaljai művészt sem. Pedig az ungvári Boksay-múzeum igazgatója meg a Révész Imre Társaság elnöke a Magyar Művészeti Akadémia tagja, sőt korábban együtt voltunk a Révész-társaságban. Az utóbbit vendégül is láttam korábban az Andrássy-kastélyban, az általam rendezett alkotótáborban. Ők szívesen jönnek ide, de nem viszonozzák a meghívásainkat.

– Dr. Pogány Gábor azt írja: „…a festői és képi elemek szinte ábécé-szerűen olvashatók, a szimbólumok nem egy rejtélyes magánmitológia másoknak fölfoghatatlan, értelmezhetetlen elemei, hanem a művelt, a XX. század magyar és európai festészetét ismerő néző számára vizuális evidenciák, festői megoldásai pedig egységes képi rendet szolgálnak.” Én viszont egy játékos kedvű, olykor már gyerekesen naiv, máskor meg meghökkenteni, felrázni, sőt megbotránkoztatni akaró művészt vélek felfedezni az általam látott festményein. Mi az igazság? Ki valójában Pálfy István?

– Pálfy Putyu festőművész, grafikus.

– Nos, ez rövid, de határozott válasz volt. Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok!

 

Lengyel János

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This