A legfontosabb, hogy mindenki minőségi húsárut kapjon

Nagyszőlősön, az egykori Puskin utcában, az öreg fák árnyéka alatt, több mint fél éve takaros kis húsbolt várja a vásárlókat különböző ínyencségekkel. Amikor egy régi álom válik valóra, akkor az érezhető az üzlet lelkületén. Belépve a rendezett, ragyogóan tiszta húsboltba a mindig mosolygós és szerény Bánik Jároszláv üzlettulajdonos fogadott.

– Meséljen kérem arról, hogy lett Ön egy húsbolt tulajdonosa? A megnyitóig nem ebben a szférában dolgozott, honnan jött a váltás?

– Régi álom ez már, melyet hosszasan dédelgettem. Az ötlet nem egyik napról a másikra valósult meg. A feleségem, Evelin volt az, aki mindenben támogatott engem és talán bátran mondhatom, hogy még jobban hitt benne, mint saját magam.

– Mi volt akkor a visszatartó erő? Miért csak fél évvel ezelőtt nyitott meg az üzlet?

– Az álom megvolt, de a helyszín nem. Nagyszőlősön sok húsbolt van, nagy a konkurencia. Hosszasan mérlegeltünk, előbb bérbe szerettünk volna venni egy helységet, de a feleségem úgy vélte, hogy jobb lenne megvásárolni. Fodrászként dolgozik, így nagyon sok emberrel van kapcsolatban. Egy nap kész tények elé állított, hogy megvan a helyszín, másnap mehetek megnézni.

– Ahogy mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Meg is vásárolták az üzletet?

– Nagy izgalommal a szívemben, de megvásároltuk az üzlethelyiséget. Mindig hallgatok a feleségem tanácsaira, jó döntéseket szokott hozni.

– Honnan jött a hús iránti érdeklődés?

– Röviden: szeretem a jó minőségű húst. Szerettem volna, hogy ha minden embernek lehetősége lenne a pénzéért friss, jó minőségű hústerméket vásárolni. A legfontosabb szempont számomra: nem becsapni a vevőt.

– Üzlettulajdonosként ott áll a pult mögött és kiszolgál.

– Az emberek visszajelzése számomra nagyon fontos. Örömmel beszélek a vásárlókkal, hallgatom meg kéréseiket, ezáltal felmérve az igényeket is. A legfontosabb, hogy aki hozzánk betér, az legközelebb is elégedetten térjen vissza.

– Voltak-e valamilyen nehézségek az üzlet megnyitásával kapcsolatban? Akár a munkaerő-keresésnél?

– Azt vallom, hogy a becsületes emberek megtalálják a megfelelő munkaerőt is. A megnyitásnál mellém állt egy gyerekkori barátom, Krasznaj Jurij, aki felajánlotta, hogy segít a kezdeteknél. Azóta eltelt több mint 6 hónap, de a mai napig együtt dolgozunk. És nem túlzással mondhatom, hogy az egyik legjobb hentes, Nagy János dolgozik nálunk. A mindenki Jani bácsija hosszú évtizedek óta van benne a húsfeldogozás szakmájában, kiváló szakértelemmel dolgozza fel a húsárut. Hálás vagyok, hogy egy csapatban lehetünk.

– Az üzletbe betérve mindig pozítiv hangulat fogad.

– Nagyon nehéz időket élünk, a háború nehézsége úgyis mindenkire rányomja a bélyeget. A fiúkkal próbáljuk magunkat tartani. A pozítiv gondolatok hozzájárulnak a lelki egészség megőrzéséhez.

– Milyen hústermékek kaphatók a boltban?

– Friss sertés-, borjú- és marhahús gyakorlatilag mindig van a kínálatban. De füstölt sonka, szalonna, házi kolbász, tepertő, zsír, hurka is állandó kínálatként szerepel. Saslikot is pácolunk be rendelésre. Nagyon fontos, hogy mindig kielégítsük a vevők igényeit.

– Két fiúgyermek büszke édesapja, ők továbbviszik a hús iránti érdeklődést?

– A fiúkat egyelőre a foci köti le leginkább. Ha idejük engedi, akkor szívesen besegítenek.

– További sok sikert és elégedett vásárlókat kívánok!

Bocskor Zita
Kárpátalja.ma