Holle anyó öröksége
„És szememben mégis
mese virágzik…”
Zselicki József: Mese (részlet)
A magyar népmese napja alkalmából mesemondó versenyt szerveztek Beregszászban, ahová engem is meghívtak zsűrizni. Huszonkét fiatal tehetséget hallhattam mesélni. Igenis tehetségnek merem nevezni őket, mert mindannyiukban megvan az a kis mag, amit ha kitartóan öntözni és gondozni fognak, égig érő babbá nőhet. Miközben ők izgalmas népmeséket adtak elő, én egy kisebb baleset miatt jegeltem a lábamat. A kis mesélők teljesen elvették a figyelmemet a sajgó bokámról, így elmondhatom, hogy ténylegesen gyógyír volt az a sok mese, amit volt szerencsém hallani.
Ahogy figyeltem őket, eszembe jutott Holle anyó, az én kedvenc mesém, amit kicsi koromban Gombolyagnak hívtam. Amikor édesapám a munka miatt nem volt otthon, anyukám a Gombolyagot mesélte elalvás előtt. Azon gondolkodtam, vajon ezeknek a gyerekeknek odahaza meséltek-e a szüleik vagy a testvéreik, vagy nekik már csak villanypásztor szőtte az álmok hálóját.
Közben felelevenedtek gyerekkorom meséi a kis versenyzők által. Eljött Kacor király és az igazságos Mátyás király, furfangos parasztfiúk és lányok, és háromszor is hallhattuk a rátóti csikótojás történetét. Most jöttem rá, hogy felnőtt fejjel teljesen másképp értelmezem ezeket a meséket, ennek ellenére mégis megmaradt a varázsuk.
Szokták a mai gyerekekre mondani, hogy csak a telefont nyomkodják, nem figyelnek ezek semmire. Tanúsíthatom, hogy ez nem igaz. Örömmel készítettek babákat a kézműves asztaloknál, boldogan vettek részt az interaktív mesében, és teljes odafigyeléssel hallgatták a társaikat. Bár verseny volt, mégsem volt feszélyezett hangulat. A kicsi lelküknek kellett ez a szó szerinti mesés nap. És nemcsak nekik, hanem nekem is.
A rendezvény végén elcsíptem egy mondatot, hogy mi, felnőttek, már nem hiszünk a mesékben. Pedig, ha őszinték akarunk lenni, szeretnénk. Szeretnénk tiszta szívből szurkolni Hófehérkének, hogy meg tud menekülni a gonosz mostoha elől. Vagy Piroskának, hogy a farkas nem eszi meg. Tudjuk, hogy a világ sokszor a gonosz mostoháknak és a farkasoknak áll. Mégis bízunk abban, hogy vannak még Holle anyók, akikhez el lehet menekülni, és akik a jótett helyében jóval jutalmaznak.
Szükség van a mesékre, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nem csupán azért, mert fejleszti a képzelőerőt, segít feldolgozni nehéz témákat, vagy mert a hagyomány így kívánja. Igazságérzetünk igényli, hogy olyan történeteket halljunk, amiben a gonosz megkapja méltó büntetését, a jó pedig győzedelmeskedik. Kellenek a mesék, hogy a sötét világban tiszta tudjon maradni a lelkünk.
Szabó Kata
Nyitókép: Makó András