Kopogtató: lassíts!
Itt van az ősz, itt van újra, csúszik az út és sok a száguldozó.
Bevallom, én is megnyomom a gázpedált néha. Főleg, amikor sietek, és már 10 perce ott kellene lennem a tetthelyen.
Megfigyeltem – szerintem ez valami Murphy-törvényszerűség lehet – hiába hajtok gyorsabban, akkor sem érek oda hamarabb.
És akkor fogom ki Beregszász összes létező piros lámpáját. Vagy a gyalogosokat. Vagy a kátyúkat. Így legtöbbször lassan, de biztosan haladok. Ez sokszor tötyögésnek tűnik a mellettem elszáguldó kocsikéhoz képest. Pedig nem hajtok kisebb sebességgel, mint ami korlátozná a forgalmat.
Elmondom, számomra nincs annál élvezetesebb, mint zenét hallgatva vezetni, és közben figyelni az utat.
Olyan csodálatos most ősszel, ahogy felettem összeérnek a színes lombkoronák. De ha 120-szal száguldanék, hol látnám ezeket? Nem érkeznék kitérni az úton átszaladó fekete, lomposfarkú mókus, kóbor kutyák és cicák elől. Vagy a nyuszik elől.
A múltkorában vicces dolog történt velem: beteg voltam – nem, nem ez a vicces rész –, mégis muszáj voltam bemenni az óráimra, és gyógyszert is vennem kellett. Sietni akartam, de előttem termett egy jókora tepsifüles (így hívom a hatalmas vadnyuszikat, akik törvényszerűen a közúton futkosnak, mintha arra gyúrnának, hogy valaki kilapítsa őket). Hát, a nagyfülű koma is belehúzott, de percekig csak az autóm előtt volt hajlandó futni. Ha kerülni akartam, ő is arra folytatta az útját. Már röhögtem kínomban, amikor végre beugrott egy bokorba
, és sajna nem lett belőle nyuszipörkölt.
Szóval, ez a hosszú felvezetés csak azért volt, hogy lásd, van indokom arra, hogy gyorsan hajtsak. Főleg, amióta megcsinálták az utat nálunk. (Képzeld, a Beregszász–Kövesd vonalon jó az út. Mármint na, nem trassza, meg hagytak helyenként papnak tanulni gödröket, de el lehet mászkálni rajta.)
Másik megfigyelésem: az ember akkor hiszi magáról azt, hogy ő Schumacher, amikor van a nyaka alatt.
Félreértés ne essék: az alkoholfogyasztással sincs bajom egészen addig, amíg nem okoz a fogyasztó delikvens kárt senkiben – tehát sem másban, sem magában. Én is szeretem az alkoholos italokat. Egy jó kis mojito, vagy csapolt sör nyáron, forralt bor télen. Ha úgy döntök, hogy inni akarok, akkor leteszem a kocsit, esetleg hazaviszem az innivalót, és a nap végén iszok. Vagy taxizok, ha társaságba megyek. Mert az én biztonságom és a másiké megér ennyit. És ha van pénzem bulizni, akkor nem vág földhöz egyszer hazataxiznom.
Annyiszor olvasok olyat, hogy ivott, aztán próbált hazamenni a delikvens, és baleset lett. Pár éves szerkesztői pályafutásom alatt láttam annyi szétroncsolt autót és adtam hírt balesetben elhunyt emberekről, hogy Tiszát lehetne rekeszteni velük.
Ha nem hiszed, mutatom az elmúlt hét „termését”:
- Ittas sofőr gázolt halálra egy gyermeket az Ungvári járásban
- Kis híján tragédiával végződött egy baleset Ungváron
- Baleset Lemberg megyében, többen megsérültek
- Ittasan okozott balesetet egy férfi Szerednyén
Ember, semmi baj azzal, ha bulizni akarsz, de akkor ne ülj a volán mögé! Könyörögve kérlek, ne tedd magadat vagy mást a sírba.
Attól még, hogy háromszor megúsztad, negyedjére lehet, hogy nem fogod. Attól még, hogy a szomszéd Józsi állandóan benyomva vezet, és semmi baja, az nem garancia arra, hogy veled nem történik baj. Inkább vegyél visszább, hívj egy taxit, vagy aludj a barátodnál.
Szóval, ha valamit viszel ebből az írásból magaddal, az legyen az, hogy lassíts.
Inkább később érj oda, mint soha. Ne legyél Te a balesetes rovat vagy a baleseti osztály – ne adja Isten, a ravatalozó – következő „sztárja”.
Szabó Kata
Nyitókép: AI-illusztráció