Legendák Kárpátalján: A técsői Kápolna domb
Legendák Kárpátalján sorozatunk látogatói Técsőről, a Felső-Tisza-vidék gyöngyszeméről már olvashattak portálunkon.
A kárpátaljai magyarság egyik szilárdan álló végvára ez a kisváros, ahol mindeddig nem sikerült komolyabb békétlenséget szítani az egymás mellett és egymással közösségben élő, különböző nemzetiségű városlakók között. Lakói összetartóak, s ez a helyi magyarságra különösen is igaz. A messze földre szakadt, különböző korú técsői születésűek a modern technika vívmányait, a közösségi oldalakat sem restek segítségül hívni, ha egykori társaik és szülővárosuk sorsának nyomon követéséről van szó. Ez a fajta szoros összetartozás-érzés és összefogás is közrejátszhat abban, hogy Técsőt ma Kárpátalja egyik legszebb kisvárosaként emlegethetjük. Korábbi írásunkban a település neve és a fölötte őrzőn magasodó Nereszen eredetét kutattuk. Az ezt taglaló eredetmondában pedig szó esett egy dombról is, melyet úgy neveznek: Kápolna. A Kápolna domb vagy Kápolnahegy Técső és Úrmező között található. A régészek szerint ősidők óta belakott terület volt ez a körülbelül 400 méter hosszú, 250 méter széles és 80 méter magas dombocska. Ennek azonban ma már alig van nyoma. A nem túl sűrű növényzetű domb oldalán egykor bokrokból ültették ki a МИР, azaz béke orosz szót. Ma már ez is csak nehezen ismerhető fel. A Kápolnát ritkábban ugyan, de Kopaszhegy néven is szokták emlegetni. S hogy ezt a nevet honnan kaphatta, az kiderül alábbi történetünkből:
„Egy úrmezei disznópásztor mesélte, hogy el-eltűnt néha valamelyik disznaja, majd megjelent a Kopaszhegy felől és csupa színes festék volt biztos a hegyben, ott kente össze magát.
Nahát, ebbe a dombba temették Attilát, mert Attila ezen a tájon táborozott, itt a mostani Tatár-hágón keresztül jött be az országba.
Mikor meghalt, a Tisza aljába kellett temetni. A Tisza akkor még ott folyt a domb alatt. Eltorlaszolták a vizet a domb lába alatt és akkor látták, hogy van bejárat a kis hegybe. Bementek és látták, hogy az egy nagy üreg, a falai csupa kőből vannak. Jobb helyet nem is találhattak volna a nagyvezér eltemetésére. El is temették nagy pompával: rengeteg aranyat, ezüstöt, fegyvereket, edényeket raktak mellé; majd mikor végeztek, a Tiszát visszaengedték a medrébe, azokat pedig, akik temették, mind leölték és beledobálták a folyóba, hogy ne tudja senki, hol van Attila sírja.
Aztán Attila népe szedte sátorfáját és elment innen. Itt meg nem lakott senki abban az időben, úgyhogy nem volt, aki háborgatta volna a dombot, vagyis Attila sírját.
A disznó is azért volt festékes, mert a sírkamra szépen ki van festve, ahogy azt a nagy vezéreknek és uraknak tették azokban az időkben.
Azért se nő rajta semmi, mert csupa kő, talaj alig van rajta. Soha egy fa se nőtt ki rajta, habár erdő van mellette.”
(A legenda megtalálható a Dupka György és Zubánics László által összeállított Szépasszony dombja című kötetben.)
Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma