Legendák Kárpátalján: Királyháza és a Tisza
A világ egyik legérdekesebb tudománya a nemzeteket és hagyománykincsüket kutató néprajz.
Hány- meg hányféleképp tudták nagyapáink, nagyanyáink továbbadni az életük során szerzett tapasztalatokat, az ő nagy-, déd-, s ükapjuktól, anyjuktól tanultakat! Vajon hány útszéli pihenőt, csendes esti tábortüzet, vidám fonót, családi, falusi összejövetelt járt be egy ma ismert mese, monda, legenda? Mai olvasnivalónk is egy olyan témát dolgoz fel, mely nem először jelenik meg portálunk oldalain, de még csak e sorozat hasábjain sem. Kedves folyónk, a Tisza van soron ismét, hogy az eredetét kutató újabb legenda olvasása közepette idézzük fel csobogásának hangjait. S miközben a Tisza újraszínezve meséli el történetét, kitér a Fekete-hegy szintén sokadik mondájára, s nem utolsó sorban Királyháza nevének eredetére is…
Királyháza a Tiszafolyó bal partján, Nagyszőlőstől mintegy kilenc kilométerre terül el. A valószínűleg Szent István korában alapított települést először szászok lakták, s neve is e lakosokra utalt akkor: Felszászként volt ismeretes. Első írásos említése 1262-ből ismert, Domus Regalisként említik a krónikák. A Királyháza elnevezést 1355-től birtokolja. A település határban egy dombon találhatók a hajdan szebb időket látott Nyalábvár romjai. 1532-ben itt fordította le Pál apostol leveleit Komjáti Benedek. Ez volt az első magyar részleges bibliafordítás. Azt pedig, hogy Királyháza honnan kapta a nevét a néphagyomány szerint, alábbi történetünkből rögvest kiderül!
„Hát azt tudjátok-é, hány Tisza vagyon? No persze, nem tudjátok. Hát két Tisza: a Fekete- meg a Fehér-Tisza. Osztán minek mondják, hogy az egyik ilyen, a másik meg olyan? No, süssetek ide, elmondom nektek.
Valamikor réges-régen, mikor még a kű is lány volt, élt egy nagyon mó¬dos asszony meg ember. Annyi aranyuk meg mindenük vót, hogy azt se tud¬ták, mennyi. Az övék vót minden körbe-körbe: a főd, a hegyek meg az erdők is. Vót nékik két jányuk: akkorák lehettek, mint ti. Az egyik olyan fekete vót, mint az éccaka, a másik meg olyan fehér hajú, mint a búza nyáron.
Úgy is híták azt a helyet, ahol laktak, hogy Királyháza, mert úgy éltek, mint a király. Egy éccaka zsiványok rontottak rájuk, elrabolták a két jányt, vitték magukkal a hegyekbe, osztán bezárták űket a zsiványtanya pincéjébe. Hogy beszélni se tudjanak egymás közt: az egyiket az egyik, a másikat másik hegy alá zárták. Hej, be el vótak keseredve a kisjányok: sírtak azok éjjel-nappal. A könnyek meg gyűltek, osztán csorogtak lefele a hegyrül, egész patak lett belő-le. Az egyik patak fekete vizű vót, azt a fekete jány sírta; a másik fehér, azt a másik sírta. Azért mondják, hogy Fekete- meg Fehér-Tisza.
Majd osztán találkozott egymással a két patak: egymásbafolytak, men¬tek a könnyek lefelé, mert a két árva azt gondolta, hogy az anyjuk megis¬meri a könnyeiket, osztán rájuk lel. Folyt a sok könny lefelé, mindig több meg több, de a kisjányok hiába vártak, csak nem jöttek érettük. Pedig az anyjuk felment arra a nagy hegyre, amelyik ott van Királyháza mellett; feketébe vót őtözve, ott várta, hátha jönnek a jányai. Azért mondják arra a hegyre, hogy Fekete-hegy. A kisjányok azóta is várják anyjukat, egyre csak sírnak, keresik anyjukat a hegyek közt, de nem lelik. Ki is fordult a Tisza a hegyek közül, osztán arra jár mostan, ahol már nincsenek hegyek. A kisjányok könnyei ott keresik anyjukat, hátha arra lenn rálelnek.”
(A legenda megtalálható a Dupka György és Zubánics László által összeállított Szépasszony dombja című kötetben.)
Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma