Nagycsaládok Kárpátalján: Barta Miklós és Melinda családja

Szerző: | 2020.01.18., 19:33 | Nagycsaládosok Kárpátalján

Mark Twain egyszer azt mondta: „Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk.”

A derceni Barta Miklós és Melinda négy gyermekükkel osztozhat az élet adta örömökben.

Ismerjük meg őket!

 

– Meséljetek magatokról!

Miklós: – Fornosi születésű vagyok. Egy nővérem van. Az általános iskolát helyben végeztem el, majd a Munkácsi Mezőgazdasági Technikumban tanultam tovább. Azt követően besoroztak, Lemberg mellett szolgáltam másfél éven át.

 

– Mi történt a leszerelésed után?

Miklós: – Hazakerültem. Kereskedelemmel kezdtem el foglalkozni: a határon hoztam át gyümölcsöt, zöldséget.

 

– Melinda! Rólad mit tudhatunk?

Melinda: – Dercenben nőttünk fel a nővéremmel. A szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak. A Derceni Középiskolában szereztem érettségi bizonyítványt, majd munkába álltam. Először Magyarországon dolgoztam, majd egy munkácsi gyárban helyezkedtem el.

– Hol ismerkedtetek meg egymással?

Melinda: – A derceni diszkóban találkoztunk. Visszafogottabb természetű vagyok, akkoriban nekem túl harsány volt Miklós. Aztán évekkel később ismét találkoztunk, s addigra már sokat komolyodott. Udvarolni kezdett, s másfél év múlva, 2008-ban összeházasodtunk.

 

– Hol telepedtetek le?

Melinda: – Egy rövid ideig Fornoson laktunk, majd átköltöztünk Dercenbe a szüleimhez. A nagyszülők mellett nagyapám is van, így négy generáció él a portán.

 

– Mikor érkezett az első gyermekáldás a családba?

Melinda: – 2008 novemberében született meg Dániel fiunk. Azt szerettem volna, ha az édesapja keresztnevét örökli, de Miklós ezt semmiképpen sem akarta.

Miklós: – A felmenőim között is vannak Miklósok. Engem zavart, hogy még felnőttként is „kis Mikinek” neveztek.

Ádám, Dániel és Emília

– Mikor születtek meg Dániel kistestvérei?

Melinda: – 2011-ben jött a világra Ádám fiunk. Akkor is próbálkoztam a Miklós névvel, de a férjem még mindig tiltakozott ellene. 2016-ban született meg Emília lányunk, majd 2017-ben őt követte a legkisebb fiunk, akinek végül Miklós lett a neve.

Miklós: – Beadtam a derekam.

 

– Melyik kórházban hoztad világra a gyerekeket?

Melinda: – Munkácson születettek mindnyájan. A várandósság és a szülés során is minden rendben volt. Mind a négy gyermekünk természetes úton született. Hála Istennek jó az egészségük, nem betegesek.

Miklós: – Eddig a helyi háziorvoshoz mentünk betegség esetén. Azonban nemrég Dercent közigazgatásilag Munkácshoz csatolták. Nem tudjuk, hogy ez milyen változással fog járni.

Emília

– Miklós, te hogy érzed magad Dercenben?

Miklós: – Én ott érzem jól magam, ahol a családom van. Beilleszkedtem a faluba. Tagja vagyok a helyi polgárőrségnek, melyet néhány évvel ezelőtt hoztunk létre. Hétvégén járőrözünk a településen. Önkéntes alapon működünk, ám egyre kevesebben vagyunk a külföldi munkavállalás miatt. Emellett presbiter vagyok a derceni református gyülekezetben.

 

– Ti mivel foglalkoztok?

Miklós: – Gazdálkodunk. 11 hold földet művelünk meg. Állatot, szarvasmarhát, kecskét is tartunk.

Melinda: – A kecsketejet a gyerekek isszák. Jó hatással van az egészségükre.

Miklós: – Kicsit édesebb a tehéntejnél a kecsketej, de a gyerekek nem kifogásolják.

 

– Sokan vállalnak külföldön munkát. Nálatok ez a lehetőség nem került szóba?

Melinda: – De igen. Mi is látjuk, hogy azok, akik külföldi munkával tartják el a családot, jobban boldogulnak, többre haladnak. Azonban ennek súlyos ára van: nincs itthon az édesapa, a gyerekek viselkedése romlik. Ezt mi nem akartuk. Tavaly másfél hónapot Miklós is külföldön dolgozott, de nagyon megviselt bennünket az a néhány hét.

Miklós: – Idén a gazdálkodás mellett egy helyi építkezésen is munkát vállaltam.

Melinda: – Amíg kicsik a gyerekek, én nem tudok munkába állni.

Dániel Emíliával és Miklóssal

– Beszéljünk a gyerekekről is! Hogy boldogultok velük?

Melinda: – Eleinte nem volt egyszerű. Emília és Miklós között nagyon kicsi a korkülönbség. Miklós dolgozik, a két nagyobbik fiunk meg nem igazán szeretett pesztrálni. A szüleim besegítenek, amiben tudnak. Édesapám még csak nemrég lett nyugdíjas, de olyan kevés nyugdíjat kap, hogy nem hagyhatott fel a mezőgazdasági munkával.

 

– A két nagyobbik fiatok már iskolás.

Melinda: – Dániel a helyi iskola ötödik osztályos tanulója. Ádám harmadikos ugyanott. Jól tanulnak mind a ketten. Dániel nagyon szeret horgászni. Ádám most a bátyját utánozza. Saját hobbija még nincs.

 

– Emília és Miklós?

Melinda: – A lányunk a család ékköve. Cserfes kislány. Kisebb korában nagyon apás volt. Emília már óvodás, Miklós is hamarosan az lesz.

 

– Hogyan tudtok kikapcsolódni?

Melinda: – Évekig nem volt rá lehetőségünk. Amióta beléptünk a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületébe, jó néhány programon részt tudtunk venni. Tavaly ősszel Miklóssal részt vettünk a házaspárok hétvégéjén a hegyekben. Leírhatatlan élmény volt.

 

– Milyen terveitek vannak?

Melinda: – Nincsenek terveink. Együtt legyen a család. A gyerekek harmóniában nőjenek fel. Semmi másra nem vágyunk.

 

– Ezt kívánom én is nektek! Isten áldja meg a családotokat!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This