Räikkönen szerint esélye lehet a bajnoki címre
A múlt hétvégi Ausztrál Nagydíj győztese, Kimi Räikkönen biztos benne, csapata elég jó formában van ahhoz, hogy 2013-ban a világbajnoki címért szálljon harcba.
A múlt hétvégi Ausztrál Nagydíj győztese, Kimi Räikkönen biztos benne, csapata elég jó formában van ahhoz, hogy 2013-ban a világbajnoki címért szálljon harcba.
Christian Horner, a Red Bull istálló csapatfőnöke nemrégiben Kimi Räikkönen teljesítményét dicsére – szerinte a Lotus versenyzője egy meghatározó karakter a Forma-1 mezőnyében, akivel számolni kell az idény során.
2013-ban is folytatódik az Európai Unió (EU) által elindított Európai Partnerség program, melynek célja a volt szovjet tagköztársaságok, azaz Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna felzárkóztatása.
Új év – új sportnaptár. A hagyományoknak megfelelően az idén is elkészítettük az előttünk álló sportesztendő legfontosabb eseményeinek ismertetését. Ennek a második fele van most soron.
Az ösztöndíjat 2002-ben indították azzal a céllal, hogy segítsék az ukrajnai fiatalok szociális helyzetét és önmegvalósítását, művészi és szellemi képességeik fejlesztését, gyakorlati és elméleti kutatási eredményeik hasznosítását, ami nélkülözhetetlen az ország szociális és gazdasági fejlődéséhez.
Az MP4-28-at Wokingban mutatták be, az eseményt közvetítették az interneten is. A McLaren a Lotusnál többet változott a tavalyihoz képest, de külsőre így is nagyon hasonlít az elődjére.
Bemutatta a Forma-1 2013-as abroncsait a királykategória hivatalos gumiszállítója, a Pirelli. Az olasz gumigyártó az idei keverékektől még több izgalmat, és egyúttal változatosabb taktikai küzdelmeket vár.
Új év – új sportnaptár. A hagyományoknak megfelelően az idén is elkészítettük az előttünk álló sportesztendő legfontosabb eseményeiről szóló beszámolónkat. Ennek első felét tesszük most közzé.
Az év vége a következtetések levonásának, az új év eleje pedig a fogadalmak, ígéretek megtételének ideje. Ekkor döbbenünk rá igazán, mennyi mindent nem tettünk meg, mennyi mindent tettünk rosszul, mennyi mindenre nem volt időnk. S ekkor fogadjuk meg magunknak, hogy idén minden másképp lesz. Az alábbiakban néhány tanáccsal szolgálunk, melynek megfogadása talán segíthet elérni, hogy…
Gerard Lopez mosolyogva beszélt Kimi Räikkönen tavalyi teljesítményéről, miután sokan kritikusan fogadták a finn szerződtetését, és egy alulmotivált bajnoktól tartottak.
End of content
End of content