Pápai Joci Az én apám című száma nyerte A Dal 2019 című showműsort
Pápai Joci és Az én apám című szám nyerte A Dal 2019 című showműsort szombaton Budapesten.
Pápai Joci és Az én apám című szám nyerte A Dal 2019 című showműsort szombaton Budapesten.
Döntőjéhez érkezett A Dal 2019: szombaton kiderül, hogy melyik mű lesz Magyarország legjobb dala. Természetesen a finálé sem múlhat el vendégfellépők nélkül: a Duna Televízió dalválasztó show-jának döntőjében tiszteletét teszi az AWS, akik tavalyi, győztes dalukat adják elő új formában.
Varga Miklós és két gyermeke lesz A Dal 2019 első elődöntőjének vendégfellépője, az adást 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Nagy Bogi és Pápai Joci nyerte holtversenyben A Dal 2019 harmadik válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Petruska, a Ruby Harlem és a Mocsok 1 Kölykök, a tévénézők szavazataival a USNK jutott tovább az elődöntőbe a Duna Televízióban és a Duna Worldön sugárzott élő showműsorban.
Szombat este rendezik A Dal 2019 harmadik válogatóját: a Duna Televízióban és a Duna World csatornán 19 óra 30 perctől látható showműsorból hatan jutnak tovább az elődöntőbe.
Deák Bill Gyula lesz A Dal 2019 második válogatójának vendégfellépője, az adást 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Tíz produkciót láthatnak a nézők január 19-én 19.30-tól A Dal 2019 első élő válogató adásában. A három válogatóból összesen tizennyolc dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án.
Még tíz napig, november 8. éjfélig lehet jelentkezni A Dal 2019-be, a Duna Televízió dalválasztó show-jának jövő évi mezőnyébe, a műsor nyolcadik évadába.
A Duna Televízió idén is keresi Magyarország dalát: azt az egész országot megmozgató zenét, amely végigkíséri a 2019-es évet.
End of content
End of content