Myadue = Hajnalcsillag
A 6718 km hosszú Nílus Földünk leghosszabb folyama, mely Egyiptom északi részén széles deltát képez, s két ágra szakadva hömpölyög bele a Földközi-tengerbe.
A 6718 km hosszú Nílus Földünk leghosszabb folyama, mely Egyiptom északi részén széles deltát képez, s két ágra szakadva hömpölyög bele a Földközi-tengerbe.
Idén sem osztják ki az ötmillió dollárral (1,1 milliárd forint) járó Mo Ibrahim-díjat, amellyel évente egy afrikai államfőt jutalmaznak jó kormányzási eredményeiért.
Kutatók újabb Neander-völgyi-leletek alapján úgy vélik, Görögország az Afrikából érkező ősemberek egyik fontos vándorlási útvonala lehetett.
Számos elmélet létezik arra, hogy az emberiség mikor vándorolt ki Afrikából.
Egyre megalapozottabbnak tűnik az aggodalom az aeroszolizálódott, vagyis levegőben terjedő ebolavírus miatt. Egy kanadai tudóscsoport kimutatta, hogy az eddigi leghalálosabb ebolavírusról van szó; kísérleteik során azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a vírus különböző fajok között is terjed, anélkül, hogy az állatok közvetlenül érintkeznének egymással. Ez jogosan tűnhet aggasztónak, ugyanis az ebola eddig csak a testfolyadékokkal,…
Kőkorszaki „csúcstechnológiát” alkalmazott 71 ezer évvel ezelőtt a fekete kontinensen a Homo sapiens, kreativitásának tárgy bizonyítékait egy nemzetközi kutatócsoport tárta fel Dél-Afrikában, Mossel Bay város közelében egy barlangban.
Afrikai elismerést kapott a Pécsi Tudományegyetem két oktatója.
Észak-Maliban megfigyelők szerint egy „második Afganisztán” van kialakulóban.
(MTI-Press) – Afrika a gyermekhalandóság valaha tapasztalt legnagyobb csökkenése elé néz. „Óriási, alig ismert sikertörténet” – örvendezett Gabriel Demombynes, a Világbank nairobi irodájának vezetője. Michael Clemens, a Harvard Egyetem kormányzati karának munkatársa szerint „a legnagyszerűbb fejlődési fejezetnek” lehet nevezni, ami a gyermekhalandóság terén végbement a fekete földrészen.A Világbank szerint abból a 20 országból, amely 2005…
Egymilliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát Afrikában a főként Európából érkező használtruhabálák árusítása.
End of content
End of content