Mikulás-csomag a rászorulóknak
Az adventi időszak beköszöntével sokkal inkább előtérbe kerül a szeretet, a meghittség, de ezzel együtt nagyobb figyelem irányul az elhagyott, hátrányos helyzetű embertársainkra is.
Az adventi időszak beköszöntével sokkal inkább előtérbe kerül a szeretet, a meghittség, de ezzel együtt nagyobb figyelem irányul az elhagyott, hátrányos helyzetű embertársainkra is.
Már zajlik a Széchenyi Jótékonysági Alapítvány által a kárpátaljai magyar első osztályos gyerekeknek szánt ajándékcsomagok átadása.
Történt, hogy egy ismerősöm a kisunokáját – annak közelgő születésnapja alkalmából – meg szerette volna lepni valamivel. Összeült hát a családi kupaktanács, s a fejekben forogni kezdtek a gondolatok: mit vegyünk? Végül a kókuszdió mellett voksoltak, melyről korábban már a kis ünnepelt is szót ejtett.
A szeretet ölelés – mondja egy negyedikes fiú.
A karácsony a szeretet ünnepe, no meg persze az ajándékozásé. Bár nem mindenki van olyan helyzetben, hogy szeretteinek kedvére vásárolhasson, a legtöbben mégis igyekeznek anyagi kereteikhez mérten meglepni valamivel szeretteiket. Megpróbáltam utánajárni, ki hogy vélekedik az ajándékozásról, kinek, mit, mennyiért vásárol… ha egyáltalán vásárol.
Itt a tél, mindenki izgatottan várja a Karácsonyt. A Mikulás kengurun érkezik Ausztráliába, Ukrajnába pedig szánon. Valahol ő hozza a karácsonyi ajándékot, máshol a Jézuska.
Kárpátaljai magyar nagycsaládokban nevelkedő gyerekek kapták idén a Szlovákiai Református Keresztény Egyház Diakóniai Központja által összegyűjtött „cipősdoboz” ajándékcsomagokat. A felvidéki magyarok a Nyilas Misi karácsonya jótékonysági akció keretében az előző években juttattak már ajándékokat a moldvai csángóknak és Böjte Csaba gyermekintézményeinek is.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ötödéves magyar szakosai két hete nagy fába vágták a fejszéjüket.
Új akciója keretei között egy hónapon keresztül több tízezer könyvet ad ajándékba a gyorsétteremlánc a Happy Meal menük mellé, hogy újra megszerettesse az olvasást a magyar gyerekekkel.
Mi történik a pápáknak vitt ajándékokkal? Melyek a legfurcsább ajándékok?
End of content
End of content