Aknaszlatina: elhúzódó költözés
Az előző esztendőből az újba magunkkal cipelt problémáink egyike Aknaszlatina.
Az előző esztendőből az újba magunkkal cipelt problémáink egyike Aknaszlatina.
Miközben az ukrán politika legégetőbb kérdése az Európai Unió és Oroszország közötti pozíciófoglalás, Kárpátalján egyre súlyosabbá válik az aknaszlatinai sóbánya katasztrófája, egyre nagyobb területre terjed ki, s úgy tűnik, a kérdésről a kormány nem igazán akar tudomást venni.
December 1-jén, advent első vasárnapján, a Szórványnapok keretében Rahóra látogattak Aknaszlatina műkedvelő csoportjai.
Ezúttal Aknaszlatina mellett, a Szpeleocentr üdülőben tartotta alapszervezeti elnökeinek hagyományos év végi konferenciáját a jövőre esedékes jubileumi, XXV. közgyűlésére készülő Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hétfőn kiadott nyilatkozatában üdvözli és támogatja Ukrajna „nyugati irányú civilizációs választását”, amelytől a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak teljesebb körű és hatékonyabb érvényesítését várja.
A legtöbben megszoktuk – vagy beletörődtünk? –, hogy a sajtó, azon belül a kárpátaljai is, már csak olyan, amilyen.
2013 októberétől elkezdi működését a Csernyivci Román Főkonzulátus kihelyezett képviselete Aknaszlatinán.
Az évszázadok során Aknaszlatinán kilenc bánya épült.
Gyermekkorom egyik emlékezetes élménye volt, mikor egy kirándulás alkalmával ellátogathattam Aknaszlatinára, s lehetőségem nyílt leereszkedni híres sóbányájába.
Augusztus 20-a az a dátum, amely a mai napig nagy ünnepet jelképez minden ember számára, akiben magyar szív dobog.
End of content
End of content