Közel két és fél ezer személy él Kárpátalján, akik részt vettek a csernobili katasztrófát követő munkálatokban
Közel két és fél ezer személy él Kárpátalján, akik részt vettek a csernobili katasztrófát követő munkálatokban.
Közel két és fél ezer személy él Kárpátalján, akik részt vettek a csernobili katasztrófát követő munkálatokban.
Beomlott egy autópálya részét képező alagút vasárnap reggel Japánban, a balesetben az első beszámolók szerint többen meghaltak.
A rágcsálók által hordozott és terjesztett hantavírus veszélyére figyelmeztette látogatóinak egy részét a kaliforniai Yosemite Nemzeti Park, amelynek két korábbi táborozója már belehalt a fertőzésbe.
Az Egyesült Államokban az idén nyáron már 41 halálos áldozatot követelt a vészesen terjedő nyugat-nílusi vírus; az évnek ebben a szakában soha nem jelentettek még ennyi megbetegedést – közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai járványügyi hatóság (CDC).
Nyilván több kortársam tanulta az iskolában a szocreál költészet ama „remekművét”, melyben az a két verssor is szerepelt, melyek szerint „Népek szabadságát hoztad, dicső szovjet hadsereg,/ Egész világ álmélkodva nézi sok hőstettedet.”
Több mint háromszáz ember, többségében civil halt meg csütörtökön a Szíria-szerte tomboló erőszakcselekményekben: ez volt a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen tizenhat hónapja folyó felkelés leggyilkosabb napja az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) adatai szerint.
End of content
End of content