Emelkedhet az alkohol ára Ukrajnában
Az Ukrán Miniszteri Kabinet törvényjavaslata szerint megemelik az alkohol árát Ukrajnában – tudatta szeptember 3-án a pmg.ua internetes hírportál.
Az Ukrán Miniszteri Kabinet törvényjavaslata szerint megemelik az alkohol árát Ukrajnában – tudatta szeptember 3-án a pmg.ua internetes hírportál.
Egy új tanulmány arra figyelmeztet, hogy azok az emberek, akik dohányoznak és alkoholt is fogyasztanak, harmincszor nagyobb valószínűséggel kaphatnak száj- vagy torokrákot, mint azok, akik csak az egyik káros szenvedéllyel élnek.
Beregszászi állatvédők szenvedtek súlyos balesetet múlt szombaton egy ittas sofőr felelőtlensége miatt.
Újpesten, az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. mintegy 75 millió forintos saját beruházásával megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kisipari technológiával, kizárólag gin előállítására szakosodott. A főzde fő terméke az Opera Gin Budapest.
Az alkoholfogyasztás egész szervezetünkre, tehát agyunkra, illetve agyunk működésére is hat. Ennek köszönhetőek többek között a másnaposság egyes igen kellemetlen tünetei is.
A túlzott alkoholfogyasztás a legfontosabb megelőzhető kockázati tényező a demencia, vagyis az elbutulás minden típusának kialakulásában – állapította meg a témában eddig készült legnagyobb kutatás.
A gyermekáldás előtt álló nők rengeteg egészségügyi tanácsot kapnak, többek között, hogy tartózkodjanak bizonyos szerek, például az alkohol, a dohány és a drogok használatától.
Az ukrán polgárok lényegesen többet költenek szeszesitalra és cigarettára, mint a közüzemi díjak törlesztésére. Az Ukrajinszka Pravda és az Ukrinform szerint ezt Natalija Hocjanyivszka, a Regionális Fejlesztési, Építési és Lakásgazdálkodási Minisztérium tisztviselője jelentette ki szerdán egy kijevi kerekasztal-beszélgetésen.
Szeptember 8-tól korlátozták az éjszaka folyamán értékesíthető alkoholos, enyhén alkoholos italok és a sör árusítását Ungváron.
A jövőben közép-európai idő szerint 22:00 óráig lehet majd alkoholt árusítani és vásárolni Ungváron – jelentette be június 5-én Viktor Scsadej, Ungvár megbízott polgármestere.
End of content
End of content