Orosz katonai hírszerzők ellen emeltek vádat globális kibertámadások miatt
„Egyetlen ország sem használta fel a számítógépes kapacitásait olyan gonosz, vagy felelőtlen módon, mint Oroszország” – hangsúlyozta John Demers.
„Egyetlen ország sem használta fel a számítógépes kapacitásait olyan gonosz, vagy felelőtlen módon, mint Oroszország” – hangsúlyozta John Demers.
85 éveszületett Ken Kesey amerikai író, a filmen is nagy sikert aratott Száll a kakukk fészkére című regény szerzője.
Egy hét alatt négyszázezer hektárt pusztítottak el Kaliforniában a bozóttüzek. Az amerikai délnyugati szövetségi tagállam hatóságai szerint a helyzet súlyosbodhat.
„Szólt a Magasztos Úr: Most Én vagyok a Halál, világok pusztítója” – írta le J. Robert Oppenheimer a bomba erejét és az emberiség történelmére gyakorolt hatását a hinduizmus egyik szent könyvét, a Bhagavad-gítát idézve.
Gordon D. Sondland, az Egyesült Államok Európai Unióhoz akkreditált nagykövete kedden kibővítette Ukrajnával kapcsolatos tanúvallomását, amelyet a Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felmentési eljárását (impeachment) előkészítő vizsgálat során tett a törvényhozóknak, s újabb meghallgatásán immár elismerte szerepvállalását az ukránokkal folytatott egyeztetésekben.
Címét megvédve hatodszor lett Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki az Egyesült Államok Nagydíján másodikként ért célba vasárnap, és két futammal az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.
Friss trend van kibontakozóban az Egyesült Államokban: új korszak köszönthet be az úgynevezett okosfegyverek sorozatgyártásával, amelyek nagy hatással lehetnek az ország hadseregére és társadalmára is – írta a Világgazdaság a Reutersre hivatkozva hétfőn.
Az amerikai kormányzat új szankciókat vezet be Kuba ellen – jelentette be közleményében az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.
Olyan területen csapódtak be amerikai csapatok közelében török tüzérségi lövedékek, ahol a török erők tisztában vannak azzal, hogy amerikai katonák is vannak, Kobáni közelében Szíria északi részén – tudatta szombat hajnalban a Pentagon.
Ismét van ENSZ-nagykövete az Egyesült Államoknak, miután az amerikai szenátus szerda délután megszavazta Donald Trump jelöltjét, Kelly Craftot a nagyköveti posztra.
End of content
End of content