Rendkívüli biztonsági tanácskozást hívtak össze Lengyelországban
A szóvivő arra szólította fel a médiát, hogy „ne tegyen közzé meg nem erősített információkat”.
A szóvivő arra szólította fel a médiát, hogy „ne tegyen közzé meg nem erősített információkat”.
Kijevbe látogatott a lengyel államfő, ahol az ukrán törvényhozás előtt szólalt fel.
Varsóban tárgyalt Andrzej Duda lengyel elnök és Borut Pahor szlovén államfő.
„A bűntetteket meg kell vizsgálni, a bűnözőket el kell ítélni” – hangsúlyozta Duda.
Megengedhetetlen, hogy az ukrajnai háborúban az orosz katonai műveletek az emberirtás jegyeit viselik – mondta a lengyel elnök.
A lengyel elnök szerint nincs szó fegyveres erők bevezetéséről.
A NATO-nak erősítenie kell ellenálló képességét és elrettentő szerepét a keleti szárnyon – hangoztatta hétfőn Bukarestben Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel államfő.
A találkozón Zelenszkij és Duda közös nyilatkozatot írtak alá Ukrajna európai uniós távlatairól, amely témában Lengyelország változatlanul támogatja Kijevet.
A lengyel államfő szerint szankciókat kellene bevezetni Oroszországgal szemben az Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal történt bánásmód miatt.
Andrzej Duda fertőzöttsége ellenére jól érzi magát.
End of content
End of content