Megrostált betűk kárpátaljai szemmel
A kötetben százhúsz költő versei szerepelnek.
A kötetben százhúsz költő versei szerepelnek.
Az Együtt folyóirat szerzői körének antológiája, 2014–2023.
A tavalyi év tavaszi megjelenése után ebben az évben a vírus helyzet miatt nyár végén jelenik meg éves kemény táblás borítóval készülő Antológiánk.
A tavalyi év sikere alapján idei évben is tavasszal jelenik meg Antológiánk. A könyv megjelenésével egy időben magazin találkozó és könyvbemutató rendezvényt tartunk! Ennek részletei hamarosan magazinunk oldalán olvashatók.
Magyar vagyok, magyarnak születtem című irodalmi antológia.
A Litera-Túra Művészeti Műhely pályázatot hirdet a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin alkotó közössége számára a 2018. évi antológiában való szereplésre. A pályázat nyitott, tehát nem követelmény a magazinban történő előzetes megjelenés.
A Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság meghirdeti a Szerelem c. nemzetközi irodalmi pályázatot.
Szemere Judit: Különjárat – Fiatal kárpátaljai szerzők antológiája. Intermix Kiadó, 2016.
Komáromy Sándor: A határon túli újabb kisebbségi magyar gyermeklíra antológiája. Eötvös József Könyvkiadó Bt., 2000.
Bárány Erzsébet – Bárány Béla: Ukrán irodalmi antológia. Ungvár, Lira, 2015.
End of content
End of content