Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe
Ma rájuk emlékezik a világegyház.
Ma rájuk emlékezik a világegyház.
1Jn 1,1-4Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről – mert az Élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk –, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben…
Sorozatában Arkadiusz Nocoń a legkevésbé ismert apostolokról írt, október 28-i liturgikus ünnepük alkalmából.
Szent János elbeszélése szerint András egyike annak a két tanítványnak, akik először követték Jézust.
Szent Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, de nagyon keveset tudunk róla.
Egy brit kutató szerint da Vinci két alkalommal is befestette magát Az utolsó vacsorába.
A jeruzsálemi kicsiny közösség Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt Júdás helyett egy másik apostolt akart választani egyfajta istenítélettel (ApCsel 1,15-26).
End of content
End of content