Október elsejétől csökkent a villamosenergia ára Ukrajnában
A tarifa-csökkentés az ukrán háztartások 80 %-át érinti.
A tarifa-csökkentés az ukrán háztartások 80 %-át érinti.
Az ukrán Agrárgazdasági Klub közlése szerint az ukrajnai cukorárak csökkenni fognak az országban.
A vállalat februártól a gáz köbméterenkénti árát 6,86 UAH-ban állapította meg, amelyhez jön még a szállítási költség.
Jelentősen, több mint három százalékkal esett az olaj ára azt követően, hogy a vasárnapi görögországi népszavazáson a többség elutasította a hitelezők reformjavaslatait, de az áresésben szerepet játszott a kínai tőzsdék mélyrepülése és az iráni atomprogramról szóló lehetséges megállapodás is.
Az Állami Statisztikai Hivatal állítása szerint az országban defláció tapasztalható.
Az Oroszországgal folytatott kereskedelemmel kapcsolatos problémák növelhetik az ukrán gyártók belső versenyét, így a termékek ára 10–30 százalékkal csökkenhet.
Ötödével nőtt az ukrán gabonatermés, a kormány az export fokozására ösztönöz, a termelők a helyi árak zuhanásától tartanak.
Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helyettes bejelentése szerint július 13-tól 19-ig az alapvető zöldségek és gyümölcsök ára hirtelen 14,2 százalékkal csökkent.
A gyógyszerárak csökkentését elősegítő intézkedéseket készít elő az Ukrán Egészségvédelmi Minisztérium.
Az árak akár 20 százalékkal is lemehetnek.
End of content
End of content