Megint gyengült a hrivnya
Az Ukrán Nemzeti Bank gyengítette a hrivnya árfolyamát a többi valutához képest.
Az Ukrán Nemzeti Bank gyengítette a hrivnya árfolyamát a többi valutához képest.
Az elmúlt hetek-hónapok mélyrepülése után mostanság állandósulni, valamelyest erősödni látszik a hrivnya a vezető külföldi valutákhoz képest. A lakosság azonban nem mer fellélegezni: abban bizonyosak, hogy soha többé nem lehet majd nyolc hrivnyáért dollárt vásárolni, azt viszont nem tudják, nem kérnek-e ismét 35-40 hrivnyát érte, mint a február végi pánik napjaiban.
A Nemzetközi Valutaalapnak, az ország legfontosabb hitelezőjének az előrejelzése szerint idén az ukrajnai infláció a 2014-es szinten marad, ami 25 százalékos áremelkedést jelent, hosszabb távon, 2016-ban azonban 10 százalékra lassul a drágulás üteme.
Nemzetközi, európai és ukrán vállalatok vezető menedzserei a következő évi költségvetésüket a dollár 13-20 hrivnyás árfolyama alapján készítik – hozta nyilvánosságra Hanna Derevjanko, az EBA (Európai Üzleti Szövetség) ügyvezető igazgatója.
Szeptember 22-én a hrivnya dollárral szembeni árfolyama az előző napi 14,55 hrivnyáról 14,75 hrivnyára zuhant.
Fokozatos erősödés után ismét csökkenni kezdett a nemzeti valuta értéke.
Augusztus 26-án a bankközi valutapiacon a dollár árfolyama negatív rekorddal zárt – adta hírül a transkarpatia.net.
Árfolyamvesztéssel kezdte a napot július 24-én a hrivnya a bankközi kereskedelemben.
Erősödött a hrivnya árfolyama, s visszatért a két héttel ezelőtti mutatókhoz: június 27-én elérte a 11,7500/11,8300 hrivnya/dollár szintet, miközben június 26-án az ukrán fizetőeszköz árfolyama még 11,8500/11,9100/dolláron mozgott.
Az ukrán pénzügyminisztérium megfékezné a nemzeti valuta további zuhanását, és 11 hrivnyában stabilizálná a dollárral szembeni árfolyamát – jelentette ki Olekszandr Slapak pénzügyminiszter.
End of content
End of content