Asztély

  • Asztélyi és dédai siker az Árpád-kupán

    Az idén is sikeres volt a Tiszacsomán immár nyolcadik alkalommal megrendezett Árpád-kupa labdarúgótorna, melyet október 13-án a KMKSZ megyei és helyi alapszervezete szervezett a honfoglalási rendezvénysorozat részeként. A tornára három ifjúsági és öt „öregfiúkból” álló csapat nevezett be.

  • Az idősek világnapját méltatták Asztélyban

    1991-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlése október 1-jét az idősek világnapjává nyilvánította, melyet azóta a Föld legtöbb országában évente megünnepelnek. Kárpátalja számos településén szintén méltatják az idősebb korosztályt.

  • Szüreti bál Asztélyban

    Kárpátalja magyarlakta régiójában több generációra visszamenő hagyománynak számít a szüreti bál, melyet településeinken évente zömmel szep­tember végén–október elején tartanak meg. Igen elterjedt hagyományról van szó, melynek egyik sajátossága az, hogy olyan tájegységeken is megrendezik, ahol már szinte egyáltalán nem foglalkoznak szőlővel: itt a hangsúly a bálon van, nem a szüreten. A Beregvidéken szintén kezdetüket vették…

  • A III. Asztélyi Hagyományőrző Perecfesztiválon

    A főként határátkelőhelyéről ismert, Beregszásszal szomszédos településen, Asztélyban az ötvenes években még rendszeresen sütöttek perecet az asszonyok. Az idő múlásával azonban úgy tűnt, örökre „kihal” itt ez a hagyomány. De 2010-ben a helyi községi tanács, valamint a KMKSZ-alapszervezet közösen megszervezte az első, igen sikeresnek bizonyult hagyományőrző perecfesztivált. Idén, augusztus 19-én immár harmadik alkalommal volt Asztélyban…

  • Gyermeknap Asztélyban

    Immár sokadik alkalommal került sor gyereknapra Asztélyban a település polgármesteri hivatalának és KMKSZ alapszervezetének szervezésében. A rendezvénynek ezúttal is a sportpálya adott otthont, ahol nagyszámú érdeklődő előtt zajlottak a színvonalas programok.

End of content

End of content