Ház nagyságú kisbolygó közelít a Földhöz
Vasárnap este 34 ezer kilométerre közelíti meg a Földet a „Pitbull” nevű aszteroida, amely így egyes műholdaknál is közelebb, ugyanakkor biztonságos távolságra száguld majd a Földtől.
Vasárnap este 34 ezer kilométerre közelíti meg a Földet a „Pitbull” nevű aszteroida, amely így egyes műholdaknál is közelebb, ugyanakkor biztonságos távolságra száguld majd a Földtől.
Február 18-án ér a Föld közelébe a 2000 EM26 nevű aszteroida, az eseményről élő közvetítést is nézhetnek az érdeklődők.
Jelenleg van némi esélye annak, hogy a 2013. október 12-én felfedezett 2013 TV135 jelű aszteroida 2032-ben Földdel ütköző pályán tér vissza, az idő előrehaladtával ez az esély azonban valószínűleg egyre kisebb lesz.
Az aszteroida orbitális pályájának számos részlete még ismeretlen, ám a csillagászok becslései szerint kevesebb, mint 20 éven belül visszatérhet a Föld szomszédságába.
Csillagászok újabb nagy aszteroidát fedeztek fel, amely vasárnap reggel a Föld mellett haladt el.
Amatőr csillagvadászok és más civil szakemberek segítségét kéri az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Földre esetlegesen veszélyt jelentő aszteroidák megfigyelésében.
A mintegy 100 méteres – azaz 35 emeletes házzal megegyező – 2023 ET aszteroida március 9-én, szombaton, a Föld mellett fog elrepülni a NASA honlapján közzétett adatok szerint.
Az aszteroida, amely már két hét múlva elhalad a Föld mellett, rekord-közeli távolságra lesz tőle.
Fél futballpályányi aszteroida száguld el a Föld mellett február 15-én 27 ezer kilométernyire megközelítve bolygónk felszínét.
Oroszország 2020-ban olyan eszközt küld az űrbe, amellyel eltéríthetik a Földet veszélyesen megközelítő Apophis aszteroidát.
End of content
End of content