Kárpátalja anno: Badaló
Gvadányi József író, generális az 1763-as hubertsburgi béke után a nádor-huszárezrednél, a bereg megyei Badalón állomásozott.
Gvadányi József író, generális az 1763-as hubertsburgi béke után a nádor-huszárezrednél, a bereg megyei Badalón állomásozott.
Hagyományos gyermekhétre került sor nemrég a badalói parókián. A helyi református lelkipásztor és segítői által szervezett foglalkozásokon több mint száz, 6–14 éves gyermek vett részt.
Rendhagyó evangelizációs hétre került sor július 8–12. között Badalóban, ahol esténként a községháza és a helyi általános iskola parkosított területén került sor az igehirdetésre.
A 2013-as esztendő Badalóban hagyományosan disznótoros bállal kezdődött.
Immáron több évtizedes hagyomány, hogy az új esztendő beköszöntekor lánglelkű költőnk, Petőfi Sándor születéséről is megemlékeznek Badalóban. A helyi református templom külső falán 75 éve díszes emléktábla hirdeti, hogy az egyetemes magyar irodalom talán legismertebb alakja 1847 júliusában – útban Erdélybe menyasszonyához, Szendrey Júliához – megpihent e szent falak tövében.
Vasárnap csendesnapot tartottak Badalóban. A helyi református templomban Dávid Árpád mezőgecsei, Sípos József tiszaújlaki és tiszakeresztúri, valamint Szanyi György borzsovai lelkipásztorok hirdették az Igét.
Október 21-én a 22. fordulóval befejeződtek a küzdelmek a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság felső osztályában.
Vasárnap délután Nagybégány sportpályáján került sor a Beregszászi Járási Labdarúgó-bajnokság döntőjére a helyiek és Badaló futballcsapata között.
Az 73-as számú, Nagyszőlős, és 69-es számú Munkács központú választókörzetekben a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt parlamenti képviselőjelöltjei megtartották első kampánygyűléseiket, a tervek szerint ellátogatnak a választókerületükben található összes településre, egy nap több helyre is.
A beregszászi járási labdarúgó-bajnokság felső osztályában augusztus 26-án rendezték a 15. fordulót.
End of content
End of content