Edzés közben szomjan halt egy többszörös Dakar-résztvevő
Edzésbaleset után szomjan halt az Egyesült Arab Emírségekben a többszörös Dakar-rali résztvevő ukrán Vagyim Nesztercsuk.
Edzésbaleset után szomjan halt az Egyesült Arab Emírségekben a többszörös Dakar-rali résztvevő ukrán Vagyim Nesztercsuk.
Tíz-tizenöt centiméterrel szélesebb vezetőfülkékre lenne szükség a Forma-1-es autókban ahhoz, hogy a 2011-ben elszenvedett súlyos ralibalesetéből felépült Robert Kubica visszatérjen a világbajnoki sorozatba.
Kárpátalján egy villám belecsapott egy 26 éves férfiba – közölte a területi katasztrófavédelem.
A baleset akkor történt, amikor a Lada típusú gépkocsi negyvenéves vezetője a piros jelzés ellenére át akart jutni a vasúti átkelőn.
Helyi jelentések szerint a kiérkező rohamrendőrök könnygázt vetettek be a feldühödött tömeg oszlatása közben.
Hárman meghaltak és tíz embert, köztük négy gyereket kellett kórházba szállítani, miután tűz ütött ki a kelet-ukrajnai Harkiv egyik kollégiumában hétfőn.
Az ukrajnai Dnyeprodzerzsinszk városában egy kétéves gyermek – miközben szüleivel sétált – egy csatornanyílásba zuhant, melynek mélysége 5 méter, közölte a katasztrófavédelmi hivatal sajtószolgálata.
Kárpátalján, a szolyvai járási Hársfalváról súlyos sérülésekkel szállítottak be egy idős asszonyt. Sajnos az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
Egy légkondicionáló berendezés mentette meg az életét egy 97 éves ukrán nőnek, aki kizuhant harmadik emeleti lakása ablakán a nyugat-ukrajnai Rivne városában – adta hírül kedden az ukrán média.
Az ukrajnai Doneck megyében az uglegorszki hőerőműben történt pénteki robbanás következtében teljesen kiégett az erőmű négy blokkja, négyen életüket vesztették – olvasható a Szegodnya ukrajnai lap hivatalos honlapján.
End of content
End of content