Testvéri látogatás
Évzáró látogatást tett Kárpátalján Balog Zoltán püspök.
Évzáró látogatást tett Kárpátalján Balog Zoltán püspök.
Márai Sándor- és Csokonai Vitéz Mihály-díjat, valamint Könyvtári Minőségi Díjat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a magyar kultúra napján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Augusztus 22-én Beregszászban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökasszonya rövid köszöntő után felavatta a KMPSZ felújított épületét.
Az emberi erőforrások minisztere szerint fontos, hogy megmutassák a roma kultúra szép arcát, és megüzenjék minden „jó szándékú magyarnak”: a romák itt vannak, ilyenek is, ezért ne azonosítsák őket a rossz hírekkel, előítéletekkel.
A határon kívül élő magyarok számára a nemzetük államának és az otthonuk államának egyaránt jó államnak, jó gazdának kell lennie – fogalmazott vasárnap ünnepi beszédében az emberi erőforrások minisztere a szlovéniai Lendván.
Kárpátalján tett egynapos látogatást szombaton Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
End of content
End of content