Új nyilvános illemhelyet nyitottak Ungváron
A mellékhelyiség a városi bábszínház mögött kapott helyet.
A mellékhelyiség a városi bábszínház mögött kapott helyet.
Nem minden bank fogja azonnal bevezetni a változásokat.
Január és március között a nem készpénzes tranzakciók aránya 64,5% volt.
A csalók SMS-ek vagy telefonhívások formájában csapnak le.
A 2022-ben feljegyzett esetekhez képest több mint ötszázzal nőtt idén a csalások száma.
A hadiállapot ideje alatt továbbra is használhatóak azok a bankkártyák, amelyek márciusban vagy áprilisban járnak le.
Ukrajnában új rendelkezés lépett hatályba.
Az új elektronikus jegyek egyesítik a bankkártyát és a diákigazolványt – olvasható a Szevodnya napilap június elsejei bejegyzésében.
A Beregszászon lakó 31 éves Natália feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki 1500 hrivnyát vett le bankkártyájáról.
„A munkaadónk három évvel ezelőtt minden alkalmazottjának bankkártyát nyittatott az egyik helyi bankfiókban. A kártyára csupán néhány havi béremet utalták át, amit mindjárt fel is vettem a bankautomatán keresztül, majd változott a bérezési rendszer, s én többé nem használtam a kártyát, meg is feledkeztem róla.
End of content
End of content