Kárpátalja magyar szemmel: bemutatták az ukrán nyelvű változatot
Az eseménynek a Rákóczi-főiskola adott otthont.
Az eseménynek a Rákóczi-főiskola adott otthont.
A darabot a Madách Színház Online színházában mutatják be.
A Csáth Géza művei alapján készült darabot február 13-án, szombaton, az író születésének évfordulóján tűzik műsorra a Vígstreamház közvetítéssorozatában.
„Nagyon fontos, hogy olyan ember foglalkozzon a gyermek- és ifjúsági színjátszással, aki nem felejtette el azt, hogy milyen volt gyereknek lenni.”
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) film- és fotóművészeti tagozata – csatlakozva az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület Határon túli filmek bemutatója című, immár évek óta hagyományosan az Uránia Nemzeti Filmszínházban zajló filmmustrájához – idén első alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei magyar filmművészek találkozóját.
A budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban május 21-én szerdán 19.00 órakor mutatják be az MTVA kárpátaljai tudósítóinak ötvenkét perces, az ukrán forradalomról készített dokumentumfilmjét.
Az All Things Digital forrásai szerint az Apple szeptember 10-én mutathatja be az új Iphone-t. Az új okostelefon bemutatásával várhatóan fény derül arra is, hogy az Apple megmarad-e a prémium kategóriás telefonok gyártójának, vagy a pletykáknak megfelelően egy olcsóbb, középkategóriás készüléket is piacra dobnak. Bár a cég még mindig rengeteget keres az Iphone-nal, a részesedése…
Egy tragikus szerelem groteszk története a vasfüggöny tövében: Zelei Miklós Zoltán újratemetve című darabját láthatja a közönség Zsámbékon július 25-én és 26-án.
A vasárnapi amerikai bemutató alkalmából méltatja a The New York Times kritikusa, Robert Ito Jankovics Marcell Az ember tragédiája című monumentális animációs filmjét.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszék, valamint a Lehoczky Tivadar Intézet szervezésében 2012. április 24-én, 15.00-tól került sor Braun László főiskolai tanár Hitelszövetkezetek a hegyvidéki kirendeltség keretében 1898–1910 között című könyvének bemutatójára a főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának olvasótermében.
End of content
End of content