Kárpátalja ma: napórák Kárpátalján
A napóra az egyik legősibb időmérő eszközünk, hiszen már az ókorban is használták.
A napóra az egyik legősibb időmérő eszközünk, hiszen már az ókorban is használták.
A kárpátaljai tömbmagyarság településeit magában foglaló, magyar többségű területi-közigazgatási egység létrehozásának lehetőségeit vitatta meg – a folyamatban lévő ukrajnai közigazgatási reform tükrében – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombaton Beregszászon.
Beregszász polgármestere, Babják Zoltán és Mikola Kuricja alezredes szerint felelősségre kell vonni a parkolási szabályokat megsértőket. Babják Zoltán megbeszélést folytatott Mikola Kuricjával, a belügyi hivatal vezetőjével — olvashattuk Beregszász polgármesterének, Babják Zoltán közösségi oldalán. Az alezredessel arról beszéltek, hogy ellenőrző szemléket kellene tartani annak érdekében, hogy felelősségre vonják azokat, akik megsértik a parkolási szabályokat a…
Május 16-án Kárpátalja számos településéről gyűltek össze családok a beregszászi római katolikus templom udvarán.
25 éve szabadon címmel tartott emléknapot a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület május 17-én Beregszászban, a Puskin téren.
Négy kárpátaljai magyar civil szervezettel írt alá 21 millió Ft összegű támogatási szerződéseket szombaton Beregszászon Simon Attila István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára, aki részt vett azon a rendezvényen is, amelyen 400 kárpátaljai magyar pedagógusnak adtak át anyaországi alapítványi ösztöndíjakat.
Ha egy szolgáltatásért szinte évről évre többet kell fizetni, akkor attól az ember joggal várja el azt is, hogy annak a minősége is ennek egyenes arányában javul.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola színjátszó szakköre Jevgenyij Svarc Hókirálynő című műve nyomán készült mesejátékát mutatta be május 12-én a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színpadán.
A Vérke-parti város ivóvízellátásáért felelős cég vezetése az elmúlt időszakban már kétszer is felszólította a lakosságot tartozása gyors rendezésére, mert mint mondták, különben kényszerű leállással fenyeget a helyzet.
Május 3-án már a második forduló mérkőzéseit játszották a beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban. A játéknapon mindjárt a tavasz egyik rangadójára került sor, ugyanis a címvédő Artoszhazai pályán fogadta a végső elszámolásnál a dobogóra is esélyesnek tartott FC Csillag csapatát.
End of content
End of content