Beregszász

  • Itáliai ízek Beregszászon

    Azok, akik az utóbbi hetekben többször is felkeresték Beregszász központjában működő Symbol éttermet, bizonyára felfigyeltek arra, hogy itt bizony jelentős változások mentek végbe.

  • Braun László könyvbemutatója

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszék, valamint a Lehoczky Tivadar Intézet szervezésében 2012. április 24-én, 15.00-tól került sor Braun László főiskolai tanár Hitelszövetkezetek a hegyvidéki kirendeltség keretében 1898–1910 között című könyvének bemutatójára a főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának olvasótermében.

  • ArtTisza kiállítás Beregszászon

    Márciusban került meghirdetésre az ArtTisza Művészeti Egyesület és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet közös rajzpályázata, amely keretében a szervezők lehetőséget kívántak biztosítani az ifjú tehetségeknek, hogy „a saját jövőbeli világukat elképzelve elengedjék fantáziájukat, elmondhassák, kifejezzék gondolataikat arról, mit és hogyan változtatnának a jelenben”.

  • Épülj!

    Az „Épülj!” c. projekt során 2011. május 21. és 2012 március 30. közötti időszakban olyan alkalmakat szerveztünk elsősorban a Beregszászi Református Egyházközség tagjai számára, ahol a magyar történelmi és kulturális értékeink megismerése mellett alkalmuk nyílt az önképzésre, a családok közös együttlétére, a generációk közti szakadék áthidalására.

  • Mitől lett város Beregszász?

    Hiába állítják nagy meggyőződéssel magyarországi borászok, hogy országukban nagyszerű borok teremnek, ha minderről a világ még vajmi keveset tud, vagy esetenként ezt a tényt nem hajlandó tudomásul venni.

End of content

End of content